J-Rock Fanfictions

J-rock Fanficek
 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 7.rész

Go down 
SzerzőÜzenet
Admin
Admin


Hozzászólások száma : 22
Age : 27
Registration date : 2007. Sep. 09.

TémanyitásTárgy: 7.rész   Csüt. Jan. 21, 2010 10:03 pm

7.rész

Szánalmasnak éreztem magam. Egy gyenge babának, akivel mindenki kénye-kedve szerint játszik. Nem ismertem magamra. Mellettem Uruha még mindig csak bámult maga elé, majd néhány perc múlva szó nélkül felállt, fogta a táskáját, a kabátját és kisétált a lakásból. Nem láttam semmilyen érzelmet az arcán. Nem volt ideges, dühös... semmi... Talán ez volt a legrosszabb ebben a helyzetben. Inkább lett volna dühös, ordibált volna velem, de ez a hallgatás... Tudtam hogy ebben a percben már annyira sem méltat, hogy kiabáljon, és ez rettenetesen fájt. Egyik kezemmel végigsimítottam a kanapét a srác helyén, még meleg volt... Uruha, hát tényleg ennyire gyűlölsz?

Egyszer már csak arra keltem, hogy odakint világos van. Elaludtam a kanapén ülve, és az órám szerint már reggel 9 volt. Teljesen tehetetlennek éreztem magam... Soha nem voltam még ilyen helyzetben, és nem tudtam kitől kérjek segítséget, csak magamra számíthattam, újra. Sokat töprengtem azon, hogy mit tegyek, és a legjobb megoldásnak az tűnt, he megbeszélem a helyzetet Uruhával. Persze tudtam, hogy ezek után nem áll majd velem szóba, így papírt és tollat ragadtam, és levelet kezdtem írni. Nem tudtam hogy kezdjek neki: "Uruha!", "Uruha-san!", "Kouyou!", "Tomodachi!"... végül mégis sikerült egy három oldalas levelet összehoznom, melyben leírtam amit akartam.
Dél körül indultam Uruhához, és a levelet csak becsúsztattam az ajtaja alatt. Nem vártam hogy megbocsát, azt sem hogy egyből hozzám rohan... semmit sem hittem, csak abban reménykedtem hogy legalább elolvassa az írásom, amivel talán tisztázni tudom a helyzetet. Tudtam, hogy én vagyok aki a legnagyobbat hibázott, és megértem hogy Uruha most haragszik rám.

Hazaérve egész nap Uru reakcióját vártam. Egy SMS, egy telefon, bármi megtette volna. Az is jó ha közli, hogy soha többé nem akar látni. De hiába vártam, semmi válasz. Csalódott voltam... tényleg nem méltat arra sem hogy elolvassa a levelet? Hát tényleg ennyire gyűlölne?

Késő délután mégis telefont kaptam. Hírtelen kaptam fel a mobilom, és beleszóltam.
- Szia Miki.- de csak Kai volt.
- Oh... Üdv Kai.- mondtam csalódottan.
- Csak azért hívlak hogy... minden rendben? Tegnap hamar leléptél.- érdeklődött a dobos. Egy pillanatig hallgattam, mert megjelentek előttem a tegnap este történtek.
- P... persze...- válaszoltam, de erre kitört belőlem a sírás.
- Miki? Mi a baj?- aggódott Kai a zokogásomat hallva. Mivel nem válaszoltam, a srác letette, és én elképzeltem ahogy azonnal ide siet.

Úgy fél óra múlva csengettek, és valóban Kai volt.
- Mi a baj, Miki?- rontott rám egyből aggódva, és leültetett a kanapéra. Mikor már kicsit megnyugodtam, végre meg tudtam szólalni.
- Aoi... és Uruha...
- Mi van velük?- nézett rám kérdő tekintettel Kai. Részletesen elmeséltem neki a történteket, Aoi "kérésétől" kezdve, egészen a tegnapi veszekedésig. A srác nagyon meglepődött, és nem tudott hírtelen mit mondani.
- Láttam hogy valami változott benned,- mondta- de ilyesmire nem gondoltam.
- Mi tegyek most Kai?- kérdeztem kétségbeesve- Olyan szánalmasnak érzem magam.
- Nem kell.- nyugtatott a srác- Azt javaslom hogy várj. Hátha Uruha lép valamit a leveledre. Ha nem, akkor majd én beszélek vele.
- Köszönöm.- motyogtam.

Este Kai ragaszkodott hozzá, hogy nálam maradjon. Azt mondta nem akar most egyedül hagyni, ha szükségem van rá, itt lesz. Ennek nagyon örültem, mert most igazán nem akartam egyedül lenni. Boldog voltam, hogy ilyen barátom van, mint Kai, aki tényleg törődik velem, és segít, ha szükségem van rá.

Az elkövetkezendő néhány napban hiába vártam Uruha válaszára. Sem ő, sem Aoi nem jelentkezett azóta, ami talán érthető is. Jobb, ha hagyjuk a dolgokat kicsit leülepedni, kell egy kis idő míg mindannyian megemésztjük az eseményeket. Ezért jobbnak láttam ha nem is keresem őket... Ám egy napon újra telefont kaptam, de már nem is reméltem, hogy Aoi vagy Uruha. És tényleg... Ruki hívott.
- Nem akarsz kirándulni egy kicsit Miki?- kérdezte.
- Mi? Hová?- lepődtem meg.
- Sapporoba mennénk. Elkészítjük az első single-ünket. -Ruki elmesélte, hogy felhívta őket egy producer, és leszerződtek. Reita is megy, hogy megbeszéljék a részleteket.
- Ööö... rendben van..- egyeztem bele, de kicsit bizonytalan voltam.

Hamar eljött az indulás ideje. A reptéren már várt rám Reita és Ruki, majd elindultunk. Az út néhány órás volt csupán de nekem napoknak tűnt. Az első órában csak bámultam kifelé, és gondolkodtam. Úgy éreztem, menekülök. Elszököm a problémák elől, és magam mögött hagyom őket, megoldatlanul.
Reita keltett föl leszállás előtt. A reptér Sapporoban elég zsúfolt volt, alig tudtunk odatolakodni a csomagokért. Egyből a producerhez indultunk, aki szívesen fogadott minket. Elnézve a fószer irodáját, és őt magát, nem lehetett valami menő a kiadó, biztosan hálát adtak az égnek, hogy egy valaki legalább csatlakozott hozzájuk. Nem volt túl bíztató az összkép, de ez is megteszi kezdetnek. Az első találkozón csak ismerkedtek egymással, és megbeszélték a fontos tudnivalókat. Yamada Tarou- san, a producer, elmondott minden fontos infót, ami szükséges az induláshoz.

- Holnap jöjjenek be, és akkor talán már el is kezdhetjük megbeszélni az első igazi single részleteit. - közölte Tarou az asztal mögötti fotelben ülve. Olcsó, szürke öltöny volt rajta, egy bordó nyakkendővel. Már messziről látszott rajta, hogy olcsó helyekről öltözik, de igyekezett jól menő producer kinézetet ölteni, több-kevesebb sikerrel. Ezt a külsőt már csak fokozta az erősen oldalra fésült és zselézett haja. Az erőfeszítések ellenére ez mind inkább csak rontott a helyzeten, ami már amúgy sem volt túl fényes.
- De a többiek nincsenek itt. Nélkülük nem kezdhetünk el semmit.- lepődött meg Ruki, Tarou kijelentésére.
- Ugyan már, nem kellenek ők mindenhez.- legyintett a férfi és elmosolyodott.
- De hát..- hebegett Ruki.
- Nincs semmi de...- mordult rá kicsit Yamada- Majd telefonon értekezünk.- tette hozzá aztán, látva a srácok furcsáló és kétségbeesett tekintetét.
A gyors ismerkedés után egy szállodába mentünk, amit a producer foglalt le nekünk. A szobában három ágy volt, és nem épp egy Hilton színvonalon. Ebből is látszott, hogy Tarou és a kiadó nem büszkélkedhet nagy vagyonnal.
- Mi ez a lepukkant hely?!- háborodott fel Reita, miközben ledobta táskáját az egyik ágyra.
- Ugyan, mit vártál ettől a fószertól?- grimaszolt Ruki és ő is lefoglalt magának egy ágyat.- Örülhet hogy van tető a feje fölött.- nevetett.
- Elég furának tűnt, vigyázzatok vele.- tanácsoltam.
- Igen... Mi ez a "kihagyjuk a fél bandát" dolog?- furcsállta Reita a helyzetet.
- Mindegy, most az a lényeg hogy megfogjuk ezt a lehetőséget. A srácokkal majd tárgyalunk valahogy.- zárta le a témát Ruki, de igaza volt. Nem hagyhatták hogy a kiadó visszavonja a szerződést, most erre kellett koncentrálni.
Másnap a srácok újra Tarou-hoz mentek, és engem is hívtak, addig sem ültem egyedül a szállodában. A kiadónál egyből a dolgok közepébe kezdtek. A számok már előzőleg fel voltak véve, ezek még otthon elkészültek, most már csak javítgatták azokat, és a CD-borítót, reklámokat intézték. Reinek és Rukinak már konkrét elképzelése volt a borítóról.
- Női modell kellene.- morfondírozott Ruki, mire én csak bólintottam magazinolvasgatás közben, nem is figyeltem igazán az énekesre.
- Rád gondoltam...- folytatta, mire nekem kikerekedett a szemem.
-MI?! Rám?
- Igen. Te lehetnél a borítónk modellje. Csak pár fotó kellene.
- Hát nem tudom Ruki...- húztam a szám- A srácok mi szólnának hozzá? Nem biztos hogy díjaznák az ötletet.- ellenkeztem, mert féltem Uruha és Aoi reakciójától.
- Ne aggódj miattuk, csak bízd ránk őket.- bíztatott az énekes, de mivel továbbra sem válaszoltam, folytatta- Kérlek Miki... Tedd meg a barátaidért...
"Heh, barátok, mi?"- jutott egyből eszembe a két gitáros.
- Jól van, leszek a modelletek.- egyeztem bele végül.
- Rendben, akkor délután kettőkor kezdjük a fotózást, a stúdióban leszünk, itt, az épület 5. emeletén.- hadarta el Ruki, és a vállamat megveregetve lelépett. Látszólag számított rám, és már előre mindent elrendezett.
Kicsit aggódtam Aoiék miatt, nem tudtam hogy fognak reagálni, de abban biztos voltam, hogy nem fognak örülni az ötletnek. Végül délután elmentem a fotózásra, bár nem voltam biztos az ötlet helyességében. Rukinak határozott elgondolása volt a borítóról, úgyhogy nem kellett sokáig várnunk, hogy elkezdjük a munkát. Nem volt nehéz dolgom, közeli portrét fotóztunk, de a fél arcomat a kezemmel takartam el. Aránylag hamar befejeztük a munkát, és a végeredmény még nekem is tetszett.
Miután Tarou jóváhagyta az eredményt, hazamehettünk Tokyoba. Nem mondtam a srácoknak, de nagyon ideges voltam a két gitáros válasza miatt. Velük csak másnap délután találkoztunk, Ruki lakásán. Aoi természetesen- mint mindig- késett a megbeszélésről, de mikor végre ő is betoppant, Ruki belevágott mondanivalójába.
- Tehát...- állt fel a fotelból- Az elmúlt néhány napon találkoztunk a producerrel, Yamada Tarou-val. Aláírtuk a szerződést, és megbeszéltük a részleteket.- ezeket Ruki hosszasan ecsetelte, hogy a többiek is teljesen képbe legyenek.- Jah, és még valami...- tette hozzá, és előhúzott a táskájából egy mappát.
- Elkészítettük a borítót is.- kutatott a papírok közt, majd egy köteg fotót az asztalra helyezett.
- Nem is lett rossz.- állapította meg Reita, Uruháék felé fordulva.
- Olyan ismerős nekem...- kezdte Aoi, de hangja elhalkult.
- Várj csak!- kapta ki kezéből Kai a fotót.- De hiszen ez Miki!- nézett rám óriási mosollyal.
- Miki?!- lepődött meg Uruha és ő is a képre szegezte tekintetét.
- Nem tetszik?- kérdezte Ruki végül szemöldökráncolva.
- De... de...- hebegett Uruha- Csak meglepődtem.
- Miki jó modell. Szerintem tökéletes a borító.- magyarázta Ruki, majd Reire nézett, aki szintén helyeselt.
- Miért nem kérdeztetek meg minket is?- háborodott fel Aoi hírtelen.
-De... Mi csak jót akartunk. Azt hittük tetszeni fog.- védekezett Ruki meglepetten.
- Tudtommal egy banda vagyunk, és minden döntés közös!
- Ugyan már Aoi, nem kell ezt így felfújni, ha nem tetszik csinálunk újat.- próbálta nyugtatni társát Reita.
- Ez a minimum. Miért nem kerestetek más modellt?- rivallt rájuk Aoi. Na ezen már én is kiakadtam, és felpattantam a fotelból.
- Aoi, ne baszogasd már őket, csak jót akartak! Az én hibám, mert elvállaltam a munkát. Gondolhattam volna hogy ez lesz...- magyaráztam a srácnak, hátha lenyugszik.
- Így van, valóban a te hibád...- ismételte Aoi.
- Nagyon sajnálom, hogy segíteni akartam a barátaimnak! Csak értetek tettem, de legközelebb nem fordul elő!- kiabáltam, majd fogtam a cuccom, és leléptem.
- Gratulálok!- halottam még Kai szemrehányó hangját, mielőtt becsaptam magam mögött az ajtót.

Néhány nap telt el a balhé óta, és Ruki újra hívott.
- Minden rendben van Miki!
- Hogyhogy?- értetlenkedtem.
-A srácok megbékéltek a borítóval.- magyarázta.- Nem tudom mi volt velük. Bekattantak...
- Nem hinném...- motyogtam.
- Tessék?- kérdezett vissza hírtelen Ruki.
- Semmi, semmi. Akkor minden rendben?
- Igen.

Örültem Ruki hírének, de nem igazán értettem hogy mi változott a srácokban. Talán csak kezdik elfelejteni a történteket.- reménykedtem, de valószínűnek tartottam hogy ez lehetetlen.
Az elkövetkezendő néhány napban a srácok serényen dolgoztak, így nem is találkoztunk. Egy este azonban Kai telefonja zavart meg TV-zés közben.
- Miki~, jó hírem van!- mondta boldogan.
- Na, halljuk.
- Koncertünk lesz!- közölte.
- Az király.- nem értettem miért olyan különleges ez, hiszen eddig is volt már jónéhány koncertjük.
- De nem, nem. Nem érted. Ez most rendes, igazi koncert!- magyarázta a dobos.
- Mi? Komolyan? A kiadóval?- derültem fel én is.
- Igen! Igen! Hát nem király? Lesz plakátunk, jegyek, igazi hangtechnika, profi fények... fuh...- sorolta a srác izgatottan.
- Ez nagyon jó! Remélem meghívtok.
- Az első sorba! Majd érted megyek.

Tényleg nagyon örültem a banda sikerének, hogy végre úgy néz ki, befutnak. Kicsit tartottam még Aoitól és Uruhától, de elhatároztam hogy megpróbálok túl lenni ezen a dolgon, és élvezni a debütáló koncertet.
A nagy estén szépen felöltöztem, és már tényleg vártam az indulást. Felötlött bennem a gondolat, hogy ma este vajon milyen seggfejjel hoz össze a sors, de még nem tudtam hogy mit fogok tenni... Kai, ahogy ígérte, jött értem, és a koncertterembe furikázott. A banda hátra ment készülődni, én pedig VIP jegyet kaptam, mint tiszteletbeli "barát". A kezdés előtt fél órával elfoglaltam a helyem az első sorban, és körbenéztem. A nézőtéren elég sokan gyűltek össze. A srácok után lesz még ugyan más banda is, de akik itt összegyűltek mind Gazette rajongók voltak.
Néhány perccel a kezdet előtt a nevemet hallottam, mire körbepillantottam. Az egyik oldalajtóból Aoi kukucskált ki és intett, hogy menjek oda. Meglepődtem, és kicsit össze is zavarodtam, hogy vajon miért kereshet. Odasiettem, és Aoi mögött Uruhát is megpillantottam.
- Mi a baj?- kérdeztem meglepve.
- Miki... figyelj...- hebegte Aoi- Uruhával megbeszéltük a dolgokat... és szeretnénk elfelejteni ezt az egészet.- nem mondtam semmit, csak értetlenül néztem a srácokra.
- Nagyon sajnáljuk a kellemetlenségeket.- vette át a szót Uruha- És most szeretnénk ezt a koncertet neked ajánlani.
Én zavaromban csak bólintottam és mosolyogtam, de nem is lett volna időm mondani bármit is, mert a srácokat már hívták a színpadra. A fényeket lekapcsolták, majd Kai, Reita, Uruha és Aoi bejöttek. Néhány kósza hanggal köszöntötték a közönséget, majd Ruki is megjelent és belekezdett az első számba. Mellettem mindenki ugrált és visítozott én pedig csak álltam ott és bámultam a srácokat. Fura ezt mondani, de tényleg meghatódtam. Jól esett hogy Uruha és Aoi így gondolták, és talán készek arra, hogy fátylat borítsanak a múltra. Végre talán nyugodt lehetek, és talán minden visszaáll a régi kerékvágásba. A koncert után végre úgy lehettünk együtt, hogy nem volt balhé, vita. Én sem törődtem más srácokkal, akik rám akartak mászni, mert sokkal szívesebben voltam a barátaimmal.
- Fiúk, fergeteges volt a koncert!- jött oda a bandához gratulálni Tarou, majd közölte hogy nem marad tovább a partyn, így hazament. Éjjel 2-3 óra volt mire én is hazakerültem, és végre nyugodtan feküdtem le, élveztem hogy nincs semmi probléma, amin agyalnom kellene.

Az elkövetkezendő egy hónapban a srácok még több koncertet adtak, ezzel népszerűsítették magukat. Ezek mellett sokat voltak Sapporoban, mivel itt vették fel az új singlet. A banda már nagyon izgatott volt, hisz az új kislemez mellett az első PV-t is nemsokára kiadják.

- Jó reggelt Miki!- hívott fel egy reggel Ruki- Szükségünk lenne rád.
- Oh... mondd csak!
-A PV-ről lenne szó.- kezdte- Újból egy női modell kellene.
- Persze, tudom, szívesen.- mentem bele mielőtt még részletezte volna.
- Komolyan?! Köszi! Pedig már épp győzködni kezdtem volna. Tudtam hogy számíthatunk rád.

A klipp felvétele Sapporoban volt, így a forgatás előtt egy nappal már ott kellett lennem. A számot már ismertem, így az nem volt újdonság. A banda és Tarou -san elmondták, mit kell tennem, majd a stylelist-ok felöltöztettek és sminkeltek. A videóban egy marionett bábut alakítottam, kezeimen és lábaimon zsinórok voltak, testemet csak egy átlátszó, fehér kis ruha fedte. A díszlet egy majdnem teljesen üres, kopott, régi szoba volt, halvány fényekkel. A szerepem szerint be kellett állnom a szoba közepébe, mezítláb, kifejezéstelen arccal, akár egy baba. Néhány percig minden bandataggal külön-külön is forgattunk, ők ekkor lassan sétálgattak körülöttem, néha óvatosan meg-megérintettek, majd egy adott pillanatban lágyan megcsókolták kezemet, karomat vagy nyakamat. A dalszöveg szerint én voltam a szenvedő, elveszített, halott szerelem, így igyekeztem hitelesen eljátszani a szerepet. Néhány képkockához művért is használtunk, melyet a testemre öntöttek. Utoljára Uruhával forgattunk, aki tenyerével szétkente karomon a művért, majd nyelvével óvatosan lenyalta azt. Ezzel fejeződött be a forgatás, a rendező, Tarou és az operatőrök megköszönték a munkát, és mindenki pakolni kezdett. Én is visszaindultam az öltözőbe, de közben összefutottam Aoi-jal. Egy fotelban üldögélt a folyosón, és dühös arckifejezéssel cigizett.
- Mi a baj?- néztem rá óvatosan, és megálltam előtte. Ő nem szólt, csak megrázta a fejét és kifújta a füstöt.
- Aoi!- szólítottam meg újra- Történt valami?
- Semmi...- motyogta- Csak felidegesítettem magam.- próbált lerázni. Miközben beszélt nem nézett rám, ezért leguggoltam, hogy találkozhasson a tekintetünk.
- Csak nem féltékeny vagy?- kérdeztem óvatosan.
-De igen, féltékeny vagyok, És akkor mi van?! - hadarta ingerülten. Kicsit meglepődtem és vártam hogy folytassa.- Sajnálom, de nekem nem megy ez a felejtős dolog...- tette hozzá és elvezette tekintetét.
- Én is sajnálom...- nem tudtam mást mondani erre.
- Bárcsak ne lettem volna ekkora marha...
- Aoi, nem tehetsz az érzéseidről.- próbáltam nyugtatni, mire a srác csak tiltakozva megrázta a fejét.- Ezzel egyedül kell megküzdened.



"Kedves...most,hogy elvettem a féltékenységet,
Ami körülötted volt,
Én vagyok az egyetlen,aki a szíved mélyén süllyed?"

/the GazettE-Namaatatakai ame to zaratshuita jounetsu/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://jrockfanfic.forumn.org
 
7.rész
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
J-Rock Fanfictions :: Gazette Fanficek :: Gazette :: Dear Oningyou-san-
Ugrás: