J-Rock Fanfictions

J-rock Fanficek
 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 8.rész

Go down 
SzerzőÜzenet
Admin
Admin


Hozzászólások száma : 22
Age : 27
Registration date : 2007. Sep. 09.

TémanyitásTárgy: 8.rész   Vas. Feb. 07, 2010 3:06 pm

8.rész

A klippforgatás elég jól haladt. A felvétel egyik napján azonban valami váratlan dolog történt. Tarou-san jött oda hozzánk, egy fiatal hölgy kíséretében.
-Srácok, egy percre.- hívta félre a bandáta a férfi- Szeretném bemutatni a lányomat, Aiko-t. Mostantól ő lesz a jobbkezem a cégnél. Ő fogja irányítani az események nagy részét.
-Örvendek a szerencsének.- hajolt meg a lány. Én ugyan nem voltam ott a bemutatásnál, csak messziről szemlélődtem, de így is láttam, hogy valami nem stimmel a lánnyal. Lesütött róla, hogy olyan "apuci pici lánya" típus, aki mindent megkap, amit akar, és eddig egy szavára mindenki ugrott, és mindenütt imába foglalták a nevét... Egyszóval el van kényeztetve. Egy futó pillantást vetettem a bandára, és láttam Reita eltorzult arcát, ebből gondoltam, hogy ő is ugyanígy vélekedik.

-Az a csaj...
-Aiko?- kérdezett vissza Kai, miközben este a sapporoi szállásunkra igyekeztünk vissza.
-Jah... mi a fenét keresett ma a forgatáson?- fintorogtam.
-Emm... Ő Tarou lánya. mostantól "ő fogja irányítani az események nagy részét".- idézte fel a manager szavait Kai, és közben hitelesen utánozta hangját, és arckifejezését is.
-Ajaj... gondolom ez volt a kisasszony óhaja. Apuci meg szépe beillesztette a vállalkozásba.- húztam a szám.
-Gondolom...- helyeselt Kai is- De valahogy csak kibírjuk vele... Egyelőre nincs jobb.

Másnap ugyancsak nem unatkoztunk, volt még jópár hiányzó jelenet amit fel kellett vennünk, így már korán kezdtünk. Mikor végre felálltam a sminkből és a fodrásztól, a díszlet felé igyekeztem, de ekkor megpillantottam a fontoskodó Aikot. Ide-oda szaladgált a helyiségben, és próbált parancsokat osztogatni, de látszott rajta, hogy halvány fogalma sincs ehhez az egészhez.
-Ez meg mi a fene akar lenni?- nevettem el magam ahogy Reita mellé léptem.
-Nemtudom...- motyogta Rei, miközben mindketten érdeklődve figyeltük a szerencsétlenkedő Aikot -De nem sok jó lesz belőle.
-Jahj istenem, és mi ez a sok vér? -nyávogott a lány- Ez nagyon dúrva, ilyet nem tehetünk egy videoklippbe.- háborodott fel, amint meglátott a már eddig is használt fehér, művérrel borított ruhámban.
-Már elnézést, -kezdtem grimaszolva- de ez a videóhoz tartozik. Ilyen a banda stílusa.
-Nem azt nem lehet, ezzel kezdeni kell valamit.- sipítozott.
-Mi a probléma?- ugrott oda egyből Tarou.
-A kisasszony kifogásolja a jelmezem.- mondtam, mire a manager félrehívta lányát, és valamit mondott neki.
-Hát jó...legyen. -fintorgott a csaj- De legközelebb ez már nem lesz így.- erre a kijelentésre a végig minket figyelő Reitára néztem, olyan "mi a fasz van" fejjel, mire ő csak vállat vont.

Ez a nap is hamar elment, és rendesen el is fáradtunk a végére. Mikor már éppen hazaindultunk volna, Aiko állított meg minket a folyosón.
-Elnézést, ugye nem baj, ha egy percre elrabolom ezt a szépfiút.- nézett ránk, miközben megkarolta mellettem sétáló Uruhát. Meg sem várta hogy válaszoljunk, csak magával rángatta a srácot.
-Ezzel meg mi a fasz van?- néztem Rukira, aki csak legyintett.
-Hagyd a picsába... elkényeztetett picsa.- tehát Ruki is a mi véleményönkön volt.

Néhány pillanat múlva Uruha visszatért, Ruki pedig rögtön lerohanta:
-Nah, mit akart?
Hmm... semmi különös...- vonta meg vállát a gitáros.- Csak meg akarta hivatni magát vacsorázni.
-És?!- lepődött meg az énekes.
-Még meggondolom...- gondolkodott el Kouyou, és a kijárat felé indult.

A másnapi forgatás után Aiko kihívóan tipegett Uruha felé, és már messziről a nevét kiabálta.
-Uruha~! Akkor este értem jössz?- nyávogta, miközben előttem haladt el, és egy gondosz pillantást vetett rám. -Megadom a számom, szólj majd, ha elindultál.- mondta, és már kapta is elő a telefonját. Uruha kissé zavarban volt, néhányszor kétségbeesetten tekintett rám, majd mégis megemberelte magát, és megadta a számot.
-Akkor este!- játszotta meg magát Aiko, és hangos köszönéssel elsietett.
Valahogy az volt az érzésem, hogy direkt előttem csinálta ezt. Nem mintha a barátságnál több közöm lett volna Uruhához, de valószínűleg Aikonak nem ez volt az elképzelése.

Következő nap már Aiko sipítozására léptem be a felvételre.
-Uruha! Olyan jó volt tegnap este!
Én csak grimaszolva Reita felé indultam, és üdvözlés helyett rákérdeztem:
-Mit akar ez Kouyoutól?
-Fogalmam sincs... de szerintem idegesítő.- suttogta fogai között a basszer.
-Nekem végül is mindegy...- töprengtem- Csak halkan csinálják.
A forgatáson Aiko megint megcsillantotta értelmét... össze-vissza magyarázott mindenkinek, a stáb hiába tudta a dolgát, ő teljesen félrebeszélt. Szerencsére mindannyiunknak volt annyi sütnivalója, hogy nem hallgattunk rá. Néha én már nem bírtam magam visszafogni, és be-beszólogattam neki, nem érdekelt hogy megbántom-e. A nap végén láttam hogy Aiko félrehívja a bandát, és bizalmasan beszélgetett velük. Nem mentem oda, hisz nem az én dolgom, ezért inkább öltözni mentem. Hazafelé menet Kai félrehívott, és idegesen, baljós hangon szólalt meg:
- Miki... van egy kis gond.- meglepetten tekintettem a dobosra.- Aiko félrehívott minket... és szerinte...- hebegte, de én ösztönöztem, hogy folytassa- szóval, ki akar tenni téged.
-MI?!- lepődtem meg, és akaratlanul is elnevettem magam- Ő? Engem?
-Igen. Idegesítőnek tart, és szerinte ki akarod csinálni.
-Hát ez vicces...- húztam a szám, de egy kicsit tényleg megijedtem, hisz bármilyen kellemetlen is,de ő volt a főnököm.
-De ne izgulj, elintézzük valahogy.- nyugtatott Kai- Beszélünk Tarou-val, ha komolyra fordul a dolog.

A forgatás néhány nap múlva végleg véget ért. Már az utómunkálatokból is csak apróságok maradtak hátra. A végső megbeszélést Tarou irodájában, délelőtt 10-kor tartottuk. De legnagyobb meglepetésünkre, a mindig pontos Uruha késett. Kai rögtön utána is telefonált, majd a gitáros egy fél óra múlva végre megérkezett. Ám nem jött egyedül... Igencsak meglepődtem, amikor a srácot Aiko követte az ajtóban. Kaijal és Reitával meglepetten néztünk egymásra, nem értettük mi folyik itt.
A megbeszélés csaknem két órát tartott, de legalább mindent elrendeztek a srácok. A kiadás egy hét múlva lesz, és a banda egyre izgatottabb lett. Elterveztük, hogy este megünnepeljük a sikereket, és együtt elmegyünk egy jó sapporoi étterembe. Uruha kicsit lemaradt tőlünk kifelé menet, és rám hárult a feladat hogy meghívjam.
-Ugye tudsz jönni?
-Hát...- gondolkodott el egy pillanatra.- Nem biztos.
-Hogyhogy?- lepődtm meg.
-Az az igazság, hogy Aikoval megyek vacsorázni.
-Mi?!- sikoltottam fel.- Aikoval? De hát...
-Mostanában elég jól kijövünk.- magyarázta.
-Na de... ő fontosabb neked mint a barátaid?- kértem számon.
-Nem tudom... őt legalább tényleg érdeklem...- motyogta, és elpillantott.- De hagyjuk ezt, majd találkozunk.- mondta és elindult kifelé az épületből. Én csak értetlenül álltam egyhelyben, és nem tudtam mit tegyek. Szóljak a srácoknak? Vagy csináljak úgy, mintha nem is tudnék semmiről? Végül úgy döntöttem, a legjobb lesz, ah szólok erről Kainak, ő tudni fogja mit kell tenni.

Este mind együtt indultunk a szállodából az étterembe, persze Uruha nélkül, de reménykedtem, hogy nem hagy cserben minket. Ahogy beértünk a helyre, elfoglaltunk egy asztalt, és nemsokára rendeltünk is. Uruha még mindig sehol... aggódó pillantást vetettem Kaira, de ő is tanácstalan volt. Már az ételt is megkaptuk, mikor ismerős hangot hallottam a hátam mögött.
-Bocs srácok, van itt még két hely a számunkra?- kérdezte Uruha, miközben Aikot kézen fogva vonszolta maga után.
-Kösz, hogy megtisztelsz minket Uruha.- grimaszolt Ruki, és kihúzta a közte és köztem lévő széket.
-Ó, nemár, én Ruru mellett akarok ülni!- visítozott Aiko, ahogy Uruha leült mellém.
-Miki, kérlek átülnél?- motyogta Kouyou, miközben kínosan tekintett rám. Én nem szóltam semmit, csak a szememet forgatva fogtam a táskám, és Reita mellé ültem át. "Rohadt ribanc..." gondoltam magamban, miközben Aiko elégedett mosollyal vette át a helyem, és nekem erősen kellett koncentrálnom hogy ne tépjem meg ott helyben. Így a vacsora tényleg kínos hangulatban telt. Mivel Uruhán kívűl egyikőnk sem nagyon bírta elviselni Aikot, elég ingerültek voltunk az este végéig.

-Te el tudod ezt hinni?- akadt ki Kai, miközben a szálló felé metróztunk.
-Mit?
-Uruha és Aiko!? Hogy lehet ez? Az a csaj elviselhetetlen! Kouyou nem lehet ekkora hülye. Mit lát benne vajon?- gondolkodott el a dobos.
-Szerintem semmit...- motyogtam- Csak gondold végig...- kezdtem, ám nem folytattam. Ekkorra már világossá vált számomra, hogy miért is teszi ezt. Visszagondoltam az elmúlt hetek eseményeire, a veszekedésre, a "bocsánatkérő" koncertre, és Aoi kiborulására. Arra a következtetésre jutottam, hogy talán Uruha sem képes elfelejteni a történteket, mint ahogy Aoi sem. Valószínűnek tartottam, hogy Kouyou Aikoval próbál vígasztalódni, hisz most ő volt a legjobb lehetőség a menekülésre.
-Igazad lehet...- hagyta annyiban a dolgot Kai is, miután bizonyára ő is hasonló következtetésekre jutott. De mi nem szólhattunk bele Uruha életébe, ez az ő döntése, ha neki jó, akkor rendben van. Hasonló gondolatok közt búcsúztam el Kaitól, és végre aludni tértem.

A kiadásig tartó héten még Sapporoban maradtunk, de nem sokat beszéltem a srácokkal. Végre eljött a nagy nap, és a bandának hírtelen rengeteg dolga akadt. Kiadták a PV-t, így videókommentárt készítettek hozzá, a reklámokat intézték, fotóztak, stb... A single kiadására is ekkor került sor, így egy nagyobb bemutatkozókoncertet is rendeztek, amit a kiadás estéjén rendeztek. Aznap reggel Rukinak hírtelen ötlete támadt. Szerette volna, ha a koncerten, háttérként egy videót játszanak le, amelyen persze nekem kellett volna szerepelnem.
-De ez lehetetlen egy nap alatt Ruki!- tiltakozott Tarou, és végül is igaza volt.
-Ugyan már! Csak pár felvétel kellene. Ilyen lassított mozdulatokra gondoltam...- magyarázta hevesen az énekes, mire végül is Tarou beleegyezett a dologba.
-Mi folyik itt?- rontott be Aiko a szokásos virnyákoló hangján a felvétel közepén. Miután felvilágosítottuk hogy mi történik, hevesen tiltakozni kezdett.-Nem, erre semmi szükség! Csak elvonja a figyelmet a koncertről.- magyarázta.- És különben is, a kisasszonynak semmi köze a bandához.
-Hogyhogy semmi közöm?- vontam kérdőre Aikot, mire ő csak hebegett.
-Miki a barátunk, és nemmellesleg modell. Tökéletes alany a klipphez.- magyarázta Aoi, nagy meglepetésemre. Nem gondoltam volna, hogy ezt a történtek után az ő szájából hallom.
-De... nincs leszerződve...- kifogásolt Aiko- Így nem dolgozhat itt.
-Szivességből teszi.- folytatta Aoi, de erre a lány már nem tudott mit mondani, így sarkon fordult, és kiment a teremből. Mi nem is zavartattuk magunkat, csak tovább folytattuk a munkát. Kb egy fél óra múlva Aiko azonban mégis visszajött, és elégedett mosollyal jött közelebb hozzánk.
-Sajnos rossz hírt kell közölnöm.- mondta elfolytott mosollyal, mire mind felé fordultunk- Most beszéltem a főnökkel, és szerintünk... szerinte- javította ki magát- Mikiko sajnos nem illik a banda image-ébe. Ezért úgy döntöttünk, hogy elküldjük. Nehéz döntés volt, de sajnos muszáj.- tette hozzá, együttérzést magáraelröltetve.
A bejelentésre mindannyiunknak leesett az álla, és csak bámultunk a hölgyre.
-Hogyhogy elküldjük?- kérdezett vissza végül Reita- Mi ebbe nem egyeztünk bele.- nézett társaira, akik helyeseltek.
-Ó nem, sajnos a stáb tagjairól ti nem dönthettek.- magyarázta Aiko.
-De ezt nem tehetitek!- háborodott fel Ruki- Majd én beszélek Tarou-val!- mondta, és már ki is viharzott a teremből.

Aiko bejelentése nem igazán lepett meg, őszintén szólva, a viselkedése miatt már számítottam erre. Valamilyen szinten tényleg igaza volt Aikonak, valóban nem volt munkaviszonyom a stúdióval, és ez már nem banda akaratán múlt. Az egyetlen ami meglepett, hogy Uruha csak szótlanúl tűrte hogy Aiko el akar távolítani a banda környékéről.
Kisvártatva Ruki visszatért és közölte:
-Tarou azt mondta, a koncertig maradhatsz, de azután valószínűleg véglegesíti a döntést. Ennyit tudtam intézni.- magyarázta rám nézve.
-Hát... jól van...- egyezett bele Aiko.- De a videó nem készülhet el!- tette hozzá dühösen.
Hamarosan eljött az este, és így a koncert kezdésének időpontja is. Elég sokan eljöttek, úgy tűnik a reklámok nem voltak hiábavalóak. Láttam néhány ismerős arcot, jó volt, hogy sokan újból eljöttek.
A koncert fantasztikus volt, a srácok tényleg a legjobb formájukat hozták, hisz tudták, ez most fontos. A fellépés után tartottak egy afterparty-t is, hogy megünnepeljék a sikereket. Ott volt a stáb is, a manager, és sok rajongó is. Többen oda is jöttek gratulálni, és autógrammot kérni, amit a fiúk szívesen fogadtak. Az este folyamán egy különös alak is feltűnt a srácok körül.
-Nagyon jó volt a koncert srácok!- mosolygott kedvesen, és kezet fogott a bandával. - Nobuki vagyok. Tényleg gratulálok. Figyeltem közben a közönséget, és ők is nagyon élvezték.- magyarázta- Rajtatok is látszott, hogy szerettek játszani.
A fiúk megköszönték a dícséretet, majd Aoi meghívta egy italra a srácot.
Nobuki körülbelül Aoijal egyidős lehetett. Első látásra teljesen lazának tűnt, egy fekete póló volt rajta, kigombolt inggel, fekete farmer, szemét napszemüveg takarta, félhosszú haján pedig sapka volt. A bandával egész este jól elvoltunk, és csak hajnalban mentünk vissza a szállóba.

-Jófej ez a Nobuki.- gondolt vissza Reita hazafelé menet. De olyan ismerős nekem... Nektek nem?- nézett ránk kérdőn.
-Nem is tudom...- gondolkodott el Aoi is, de ezzel le is zártuk a témát.

A következő nap végre hazaindultunk Tokyoba. A single kiadása után most nem volt dolgunk, a bandának csak későbbre volt betervezve pár koncert. Egy délután épp egy fotózásról értem haza, mikor telefont kaptam.
-Miki... tudunk találkozni?- hallottam Uruha kissé ijedt hangját.
-Emm... persze...- válaszoltam tétován, de nem értettem mit akar.- Valami baj van?- érdeklődtem.
-Majd elmesélem.- tért ki a válasz elől a gitáros.

Kouyouval még aznap késő délután találkoztam egy kávézóban. Ő már ott várt rám, és amikor észrevettem, leültem a vele szemben lévő székre.
-Nah mesélj, mi a baj?- kíváncsiskodtam- Nagyon vészjósló volt a hangod a telefonban.
-Igazából...- hebegte- A segítségedet szeretném kérni.
-Hogyhogy?- lepődtem meg. "Ezek után még van képe ilyet mondani?"
-Aikoról van szó...- kezdte, mire én csak grimaszoltam.- Gondolom észre vetted, hogy mostanában sokat vagyunk együtt.
-Összejöttetek?- kérdeztem halkan, mire a srác csak megrázta a fejét.
-Szerencsére nem.- erre ledöbbentem. "Hogyhogy szerencsére?"- Aiko nagyon idegesítő teremtés.- folytatta akadozva mondanivalóját a fiú.- Tudod Miki, eleinte azt hittem, vele el tudom terelni a figyelmem. De most már annyira bosszantó.
-Én ezt mondtam már kezdettől fogva.- motyogtam, mire ő lesütötte a szemét.
-Tudom.- mormolta, majd kis csönd után folytatta- Segítened kell Miki!
-Mi?! Nekem? Én segítsek rajtad?- ámultam el, de nem válaszolt.- Ugyan miért tenném? Te csináltad magadnak a bajt, oldd meg! Különben is azt mondtad hogy én nem foglalkozom veled, ha jól emlékszem.
-Tudom... sajnálom hogy így viselkedtem. De szükségem van rád.- végighallgattam, de nem válaszoltam.
-Ugye tudod, hogy jóformán nincs is okom segíteni... A történtek után.- mondtam később.
-Megértelek... De kérlek gondold át.
Sokáig hallgattam, közben iszogattam a capuchinomat. Uruha a barátom... de ezt a bajt magának csinálta, nekem nincs közöm hozzá. Különben is, Aikot tényleg nem bírtam elviselni, mégis mit tehetnék ezügyben?
-Rendben... - sóhajtottam később- mi akarsz, mit tegyek?
Uruhának igazából fogalma sem volt, hogy hogyan akarja eltüntetni a képből Aikot, azt várta, hogy majd én élőhozakodom valami ötlettel. Egyenlőre lezártuk a témát, megígértem Kouyounak, hogy majd gondolkodom az ügyön.

A következő néhány napban nekem nem volt dolgom a bandával. Volt néhány fotózásom az ügynökségen, banda pedig adott pár koncertet. Egyik délután épp a metróra tolakodtam fel, mikor zsebemben éreztem a telefonom regzését. A tömegben nyomorogva előhalásztam a mobilom, és felvettem.
-Miki, óriási hírem van!- hallottam Kai hangját.
-Nah, mi történt?- kíváncsiskodtam.
-Egy új kiadó keresett meg minket!
-Mi? Komolyan?
-Hai, hai! A single bemutató koncertjén... ümm, emlékszel Nabukira?- szedte össze gondolatait a dobos.
-Persze! A "jófej srác".
-Igen! Nah, ő a manager.
-Huh...- lepődtem meg, és elállt a szavam- Ez komoly?
-Este találkozunk vele, eljössz?
-Hát nem tudom Kai...- gondolkodtam el- Jó ötlet ez? Emlékszel mi volt a másik kiadóval is, hogy belefolytam a dologba.

Végül mégis belementem, és megbeszéltük a találkozót egy közeli étterembe. Mikor odaértem már mindannyian ott voltak, és hevesen beszélgettek.
-Miki!- intett már messziről Aoi- Emlékszel Nabukira?- kérdezte mikor már az azstalhoz értem, és leültem.
-Persze, a koncert után találkoztunk.- mondtam határozottan.
-Igen, igen... de most nem erre gondoltam.- legyintett a gitáros. Régebbről, még gimiből. Évfolyamtársam volt!
És valóban felrémlett Nobuki gomnazista arca előttem. Aoi évfolyamtársa volt, tehát egy évvel jártak fölöttünk. Emlékszem, sokat láttam az iskolában, legtöbbször egyedül volt, de Aoijal egészen jól kijöttek. És végén, mikor az osztályunk leérettségizett, mindenki együtt bulizott, és akkor mindannyian összebarátkoztunk vele. De azóta egéggé megváltozott, nem csoda, hogy nem ismertük meg néhány nappal ezelőtt. Akkoriban visszafogott fiú volt, egyszerűen öltözött, csendes volt, nem beszélt sokat. A koncerten viszont teljesen más volt. Közvetlen, és szívesen beszélgetett. Ma este pedig öltönyt viselt, nyakkendőt, komoly üzletemberlátszatát keltette, persze a napszemüveg ott figyelt a zakója zsebében.
-Na, de komolyra fordítva a szót...- tért a témára Nobuki, mire mindannyian figyelni kezdünk, a beszélgetés helyett- A koncert tényleg nagyon lenyűgözött. És mivel a kiadónk új tehetségeket keres, szívesen látnánk titeket is köreinkben.
A srácok nem is nagyon tudtak mit mondani, csak mosolyogtak, és várták a folytatást.
-Szóval, ha nektek nem gond, hogy ott kell hagynotok a mostani kiadótokat...
-Ó nem, egyáltalán nem gond!- vágott közbe Ruki.
-Akkor holnap elintéznénk a szerződést.
-Megbeszéltük!- vágta rá gyorsan Aoi, és a kezét nyújtotta Nobukinak, aki szívesen vette a kézfogást.

Másnap délelőtt Nobuki az irodájába hívott minket, hogy megbeszéljük, és aláírjuk a szerződést. Most már én is hivatalosan kötődtem a bandához, megbeszéltük, hogy ha van bármi munka, én leszek a hivatalos modell. Így már senki sem köthetett belém. Nobuki egyből a dolgok közepébe vágott. Szerette volna ha a banda minnél hamarabb készen áll egy mini-album kiadására. A feltételei a következők voltak.
-Srácok, szeretném ha tényleg nagyon keményen dolgoznátok. Nem szabad vesztegetni az indőnket, nagyon jó számokat kell írni, kevés idő alatt. A feltételek adottak, itt van a stúdió, ha kell valamilyen új hangszer szóljatok.- sorolta határozottan- Menni fog, ugye?
-Persze!- bólintottak rá a srácok egyszerre.
Ezentúl a bandának tényleg nem volt sok szabadideje. Még letudták a beígért néhány koncertet, majd tényleg bevonultak a stúdióba, és gőzerővel dolgozni kezdtek.
-Ezek szerint vége az Aikos dolognak?- kérdeztem egy adandó alkalommal Uruhától.
-Hát azt nagyon remélem!- vágta rá egyből- soha többé nem akarom látni, azt a fontoskodó, buta arcát.
Magam elé képzeltem a lány arcát, és elnevettem magam.
-Reménykedj...

Mivel a bandával nem sokat találkoztam ezekben a hetekben, az estéimet nagyrészt otthon töltöttem. Egyszer viszont úgy alakult, hogy éjjel kellett dolgoznom.
-Újabb fehérneműs bemutatóra kérték fel az ügynökséget...- magyaráztam a telefonba Rukinak egy délután.
-Nah, az jó nem?- kérdezett vissza az énekes- Mikor lesz?
-Holnap este.
-Rendben, akkor ott találkozunk!
-Mi?!- lepődtem meg, de ekkorra Ruki már letette. Egyáltalán nem akartam hogy a srácok, vagy akár csak Ruki ott legyen. A bemutatón nem csak a ruha lesz a lényeg, táncolnunk is kell majd mellé, és nem akartam ahogy a barátaim lássák, ahogy az apró színpadon, fehérnaműben vonaglok.

Akár mennyire is ellenkeztem, a bemutató estéje mégis eljött. Rajtam kívűl még négy lány vett részt a bemutatón, gyorsan kisminkeltek minket, és már kezdődött is a show. Én már nem is voltam idegesm csak túl akartam lenne az egészen, és hazamenni. Én harmadiknak léptem a színpadra. Sötét volt, néhány kis lámpa vakítóan világított a szemembe, alig láttam valamit. A zene közben végig szólt, közben igyekeztem tartani a ritmust. Nem volt előre megbeszélt koreográfia, csak néhány alapmozdulatot tudtam, ezeket használtam fel. Tánc közben igyekeztem hiteles lenni, próbáltam jól végezni a feladatom, végül is ezért fizetnek. Ahogy a magas bárszéken táncoltam, egy adott pillanatban a fények megvillantak, és a nézőtér eleje beláthatóvá vált. Gyorsan körbepillantottam, és megijedtem, amikor ismerős arcokat fedeztem fel. KB középtájon Ruki és Uruha állt, és merőn figyelték a show-t. Hírtelen végigfutott rajtam az idegesség, és felötlött bennem hogy Uruha ne mláthat így. Ruki miért hozta ide? Mit keresnek itt? Perzse ruki nem tudhatta hogy mik történtek az elmúlt hetekben. De nem volt szabad erre figyelnem, tovább kellett koncentrálnom. az utolsó pillanatokban néhány kiéhezett seggfej megpróbálta megérinteni a bokám, vagy vigigsimítani a vádlim, de én hárítottam a mozdulatokat. A szám végén lekapcsolták a fényeket, és gyorsan kisiettem, mert mellettem már igyekezett is be a következő lány.
-Jó voltál!- súgta oda.
Ahogy az öltözőbe értem egyből leültem a legközelebbi székre, és lihegve próváltam levegőhöz jutni. Ahogy néhány perc múlva jobban lettem, felöltöztem, és a műsor végéig hátul vártam. Az este végén elindultam hogy megkeressem Rukit és Uruhát. A clubbon végignyomulva több srác is meg akart állítani, le akartak szólítani, de én tudomásul sem vettem őket. Kétségbeesetten nézelődtem a tömegben, de a srácok sehol sem voltak. Nem zavart soha ha látnak tánc közben, de azt egyáltalán nem akartam hogy a barátaim, főleg Uruha lásson. A múltkori balhé miatt nem akartam ezzel felzaklatni.

Szerencsére a show estéje után pár napig nem találkoztunk, amíg Kai nem hívott el egyik este. A banda talált egy kellemes helyet, ahol végre jól érezhettük magunkat, együtt.
-Miki, kijönnél egy kicsit?- szólított meg Uruha az este folyamán. Én persze eleget tettem kérésének, de nem tudtam hogy mit akar. Féltem, hogy felemlegeti a műsorunkat...
-Van egy aprócska probléma...- kezdte lesütött szemmel.
-Probléma? Miféle probléma?- lepődtem meg.
-Aiko keresett tegnap...- hebegte- És muszáj volt valahogy leráznom...
-Jól tetted!- vágtam rá.
-De nem csak ennyi.- folytatta, mire kérdőn tekintettem rá.- Randizni akart velem újra. De mondtam neki hogy nem fog menni.
-Helyes!
-Rákérdezett hogy, csak nem valaki más van a képben? Sajnálom Miki... nem tehettem mást, valahogy le kellett ráznom...
-MI? Te tényleg...?! Uruha!!- akadtam ki, mire megértettem a helyzetet.- Te komolyan azt mondtad neki hogy együtt vagyunk?!
-Gomen nasai.- nézett rám bocsánatkérőn. Én csak felsóhajtottam.
-Ugyan, innentől kezdve biztosan leszáll rólam, hallani sem fogunk felőle.- nyogtatott később a gitáros.
-Én nem vagyok ebben olyan biztos...
Tényleg tartottam Aikotól. Kinézem belőle hogy simán jön, és megveret valakivel.
De szerencsére ne mjött be a jóslatom, az elkövetkezendő napokban senki sem vert meg, csak egy fenyegető e-mailt kaptam a kisasszonytól amelyben közölte hogy "Nagyon gyorsan szálljak le Rururól." Az én váraszom rövid volt és kifejező: "^^" Elképzeltem Aiko arcát, ahogy megnézi a levelemet, és idegesen puffog, amikor rájön hogy nem vettem komolyan. Szerencsére, bármennyire is bizonygatta, Aiko nem tett további lépéseket, és Uruha is boldogan közölte hogy vége a zaklatásnak. Ezzel is egy gonddal kevesebb volt!
mikor ez a dolog már végre elrendeződött, a banda nyugodtan kezdhetett dolgozni a beígért mini-albumon. Ezidő alatt nem is találkoztunk, csak mikor újabb fotó kellett a borítóhoz.

Amikor végre eljött a kiadás napja, a srácok este bulit szerveztek. A kiadó kibérelt egy termet, ahogy az összes vendég nyugodtan elfért. A stáb, a személyzet, kiadó fejesei is velük ünnepeltek. Miközben a fiúk folyamatosan a gratulációkat fogadták, és békésen ündögéltem a bárpultnál.
-Szia!- köszönt rám hírtelen valaki a hátam mögött, majd az illető elém ugrott, és rákezdett- Csak így egyedül? Kenji vagyok.- mondta folyamatosan, nem is hagyta hogy közbeszóljak.- Te is itt dolgozol?
-Eee... igen.- a meglepetéstől nem jutott eszembe semmi frappáns válasz.- Modell vagyok.
-És szabad tudnom a neved?
-Mikiko.- löktem oda.
-Nem baj ha leülök?- kérdezte a srác, és megvárta amíg felkínálom neki a mellettem lévő helyet, csak aztán ült le. Valami furcsa volt rajta, de pozitívan. Nem tudtam neki azt mondani, hogy "Húzz a francba!", amit általában ilyenkor szoktam. Kedves volt, nem volt tolakodó, ezért kicsit meg is ijedtem tőle. szokatlan volt az ilyen viselkedés.
-Én igazáből biztonságiőr vagyok a kiadónál.- sütötte le a szemét.- De egy modell biztos nem áll szóba egy magam fajtával.
-Erről szó sincs.- mondtam, és meglepődtem a saját kedvességemen. Nem akartam bántani szegény srácot, nem olyannak tűnt mint a többi. Rövid, boroz haja volt, ACDC-s pólót és farmert viselt. Kellemesen elbeszélgettem vele, ami még engem is megdöbbentett. Valóban nagyon aranyos volt, nem akart rámmászni, de még a számomat sem kérte el. Ahogy békésen társalogtunk, egyszerre egy fura hang zavart meg minket.
-Bocsi~ Beszélhetnék veled egy percre?- szólított meg egy nyálas hang, és elvonszolt Kenji mellől.- Ne haragudj hogy megkérdezem, de ő a barátod?- kérdezte a srác. ahogy megláttam, azonnal rájöttem hogy elég meleg szegény. Napszemüvegben volt, haja beállítva, színes pólóban és csőnadrágban virított. A buzis gyesztusairól meg inkább ne is beszéljünk...
-Együtt vagytok?- kérdezte újra, mert én csak döbbenten álltam előtte.
-Ööö... nem... Nem.- hebegtem.
-Mert nekem nagyon bejön a kicsike.- mondta, Kenjire pillantott, és megnyalta a száját.
-De úgy tudom van barátnője.- jutott gyorsan eszembe.
-Oh... de kár! Pedig jó parti lenne. Nah puszikállak!- intett és elsietett. Én teljesen értetlenül álltam, majd lassan visszamentem Kenjihez.
-Ő a barátod volt?- kérdezte óvatosan, mikor visszaültem mellé, de kérdésére kitört belőlem a nevetés.
-Nem, téged akart.- mosolyogtam. -De mondtam neki hogy van barátnőd, így letett rólad.
-Köszi... egyébként nincs barátnőm.- motyogta alig hallhatóan.
Később Aoi jött oda hozzám és kihívott a teremből. Gyorsan intettem Kenjinek és követtem a gitárost.
-Mi baj?- kérdeztem gondterhelt arcát látva.
-Miki, mondanom kell valamit. A fiúknak már szóltam, de szeretném ha te is tudnál róla.
-Mond csak!
-Szóval... most, hogy kiadtuk a mini-albumot...- mondta tagoltan- Nobuki szünetet adott nekünk.
-Értem. sokat dolgoztatok mostanában.
-Igen.- helyeselt Aoi- A lényeg hogy erre az időre elutazom.
-Elutazol? Hová?- lepődtem meg.
-Vissza Mie-be, a szüleimhez.
-Értem.- bólintottam kicsit szomorúan.
-Nem miattad ne aggódj.- mondta, mire felkaptam a fejem. - Csak szükségem van most egy kis pihenésre.
-Szeretnél egy kicsit távol lenni a problémáidtól...- folytattam én.
-Igen, így is mondhatjuk.
-Hát akkor. találkozunk majd. Mikor jösz?
-Nem tudom... néhány hét, talán egy hónap... meglátom.- én csak bólintottam, majd óvatosan megöleltem a fiút, és visszaindultam a terembe.
Nemsokkal éjfél után indultam haza. A metrón ülve Aoi járt a fejemben. Talán most az a legjobb döntés ha kicsit távol van tőlünk? Így nyugodtan átgondolhatja a dolgokat, és talán minden rendbejön körülötte. Őszintén reméltem hogy így lesz.

Néhány nappal ezután újabb felkérést kapott az ügynökség. Megint egy táncos show-val bíztak meg bennünket, bár nekem ez már sok volt egy kicsit. Lassan már nem is modell vagyok, hanem táncosnő egy night clubb-ban. De muszáj volt eltekintenem ettől, mert kellett a pénz.
A műsor után fáradtan vánszorogtam ki a klubból, és persze újra igyekeztem lerázni a rámtapadó alakokat. Ilyenkor, műsor után, általában hagyom hogy meghívjanak egy-két whiskyre, de most csak simán haza akartam menni. A bejárathoz érve megcsapott a decemberi hideg.A rövid szoknya nem takart belőlem sokat, így egy pillanat alatt átfagytam. Ahogy a metróállomás felé indultam, valaki hírtelen a karomnál fogva visszarántott, mire én felsikoltottam.
-Nyugi csak én vagyok.- láttam meg Uruhát ahogy megfordultam. A fekete kapátgallér, és sál majdnem teljesen eltakarta arcát, alig ismertem meg.
-Te bent voltál?- döbbentem meg.
-Nem, itt vártalak. Beszélni szeretnék veled.
-Aiko újból basztat?- kérdeztem, miközben megindultam az állomás felé.
-Nem,most valami másról van szó.
-Hallgatom.- mondtam, és mégjobban sálamba fúrtam magam.
-Elmeséltem a szüleimnek, hogy milyen jól alakulnak a dolgok. Mondtam, hogy végre kaptunk egy kis szünetet.- bólintottam, és vártam a folytatást.
-Anya ragaszkodik hozzá hogy meglátogasson amíg ráérek.- magyarázta a srác.
-Az jó nem?- néztem rá.
-De... a gond csak ott kezdődik...- akadt meg- hogy anyuék úgy tudják, már nem élek egyedül... Hogy van barátnőm.
-Ez kínos...- fűztem hozzá.
-És én arra gondoltam... hogy talán te hitelesen eljátszhatnád...
-MI?! Te azt akarod hogy játszam el hogy a barátnőd vagyok?!- törtem ki félbeszakítva ezzel Uruha mondanivalóját.
-Kérlek! Csak néhány nap.
-Nem, szó sem lehet róla!- szögeztem le- Előbb Aiko, most meg ez... Sokmindent megteszek a barátaimnak, de ezt nem.
-Persze... sokmindent. Le is fekszel velük?- vetette a szememre, de azonnal elvörösödött és lesütötte a szemét. Megbánta amit mondott.
-Hogy mondhatsz ilyet?- álltam meg dühösen- Ami megtörtént, megtörtént, semmi közöd hozzá. A múlton nem tudok változtatni. A válaszom nem!- volt a végszó, és elsiettem. A srác nem követett de nem is lett volna haszna. Nagyon megsértett ezzel. Tudom, hogy talán hibáztam Aoi-jal, de nem kellene ezt a szememre vetnie. Ezek után egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy segítsek Kouyounak.

Néhány nap telt csak el a beszélgetésünk óta, és egy délután csöngettek a lakásomon.
-Miki, beszélhetnénk?- hallottam Uruha hangját.
-Mit akarsz?- kérdeztem unott hangon, ahogy kinyitottam az ajtót.
-Csak bocsánatot szeretnék kérni.
-Rendben, akkor kérj!- mondtam, és várokozó tekintettel az ajtófélfának dőltem.
-Tudom hogy nem kellett volna a szemedre vetnem a történteket. Hiba volt.- mondta, de én csak szigorú tekintettel figyeltem tovább.- Nem várom hogy ezek után segíts, de szerettem volna elrendezni az ügyet.
-Rendben. Ennyi?
Bólintott.
-Akkor szia!- mondta és elindult a lift felé. Én nem mentem vissza a lakásba, csak vártam amíg a gitáros a felvonóhoz ér.
-Uruha!- szóltam utána- Segítek, ha ennyire fontos.
Végül tehát mégis belementem a dologba. Tudom hogy mennyire a szívére veszi Kouyou a szülei véleményet, és nem akartam hogy emiatt rossz embernek gondolják, vagy csalódjanak benne.

Uruhával mindent alaposan kiterveltünk. A szülők két nap múlva érkeztek, ezért igyekeznünk kellett. A terv az volt, hogy én egy ideig Uruhához költözöm, és eljátszom a gondolkodó menyasszony szerepét. Persze én kikötöttem, hogy Uruha nem tehet semmi személyeset, ha nem muszáj. Csókról, vagy hasonlókról szó sem lehetett!
A szülők érkezésének reggelén én már elrendezkedtem Uruhánál és igyekeztünk úgy tenni, mintha ez a helyzet teljesen természetes lenne. Mikor a vendégek csöngettek Kouyou az ajtóhoz sietett, és mielőtt kinyitotta volna a bejáratot, gondterhelt arccal tekintett körbe.
-Minden rendben van? Felkészültél?- nézett rám idegesen.
-Nyithatod!- bólintottam, és a fiú mellé álltam, aki végre kinyitotta az ajtót, és udvariasan köszöntötte szüleit.
-Jahj fiam, olyan jó újra látni!- örvendezett a mama, majd az apa is köszöntötte a fiát.
-Anya, apa, ő itt Mikiko...- mutatott rám- A menyasszonyom.- mondta kissé félve, remegő hangon.
-Örülök hogy megismerhetem önöket.- hajoltam meg.
-Részemről a szerencse.- fogadta üdvözletemet a mama.- Junko vagyok, ő pedig a férjem, Hideto. Jaj Kouyou, úgy örülök hogy ilyen rendes lányt találtál magad mellé.- örvendezett Junko míg ölelgetett.- Tudod, a fiam kicsit gyámoltalan, egy lányt sem tud sokáig megtartani.- súgta oda, mire én csak zavartan elmosolyodtam.
-Na jó, gyere anya , megmutatom a szobátokat.- húzta el Uruha mamáját, és kivette a kezéből a bőröndöt.
Miután a szülők lepakoltak, Uruha javaslatára ebédhez készülődtünk.
-Uruha!- szólítottam meg halkan a srácot, míg ő terített.- Hol van a rizsfőződ?- suttogtam, a fiú pedig a segítségemre sietett. Nagyon kellett igyekeznem, hogy a mamáéknak ne tűnjön fel, hogy nem ismerem ki magam a lakásban.
-Eddig jó!- bíztatott Uruha- Egy óra már letelt, már csak két nap.
Az ebéd rendben volt, beszélgettünk, és Junko kérdezősködni kezdett. Hol ismertem meg Kouyout? Mik a terveim a jövőre nézve? Hol dolgozom?! A válaszokat rögtönöznöm kellett, és egy teljesen más képet állítottam fel magamról. A szülők szemében én már régről ismerem a fiúkat, ami eddig igaz is volt, egy utazási irodában dolgozom, és szeretnék megállapodni, családot alapítani. Uruha sokat fog még ezért fizetni!!
-Jahj, én úgy örülök hogy ilyen boldog pár vagytok!- hüledezett Junko- Hát ha még hamarosan unokáink is lennének...!- ábrándozott.
-Jaj junko, ne siettesd már a gyerekeket. Majd jön az idővel.- intett Hideto.
Kisvártatva befejeztük az ebédet, és Junko elégedetten könyvelte el, hogy jó szakács vagyok. Tényleg bonyolult volt a rizsfőzőt használni...
-Kouyou, nagyon szerencsés vagy egy ilyen lánnyal.- dícsért engem a mama- Okos, szép, jól főz... Mi kell még?
Én csak elmosolyodtam, és fölálltam, hogy leszedjem az asztalt.
-Hagyd csak kislányom!- intett Junko- Majd később elpakolsz.- mondta, és erre visszaültem.
-Gyerekek, ha romantikázni akartok... mintha itt sem lennénk.- nevetett Junko, kis szünet után, mikor észrevette hogy feszült vagyok.
-Jaj anya...- szólt rá Uruha.
-Nem fiam, komolyan mondtam. Fogadj szót anyádnak! Csókold csak meg szépen! Ne legyetek zavarban.
-Junko!- szólt rá férje is, de a hölgy továbbra is várakozó tekintettel nézett hol fiára, hol rám. Tudtam, hogy ez alól nem tudunk kibújni, Uruha nem tud ellent mondani anyjának. De ahogy a megoldáson töprengtem, hírtelen már ajkaimon éreztem Uruháét, és meglepetten nyitottam hatalmasra szemeim. Erre a fiú egyik kezével az asztal alatt megbökte térdem, ezzel figyelmeztetve, hogy tegyek úgy, mintha ez természetes lenne. Ahogy eltávolodott tőlem, igyekeztem elrejteni a feszültségem, mindennaposnak tettetni a dolgot.
-Nah, ez a beszéd fiam!- mosolygott Junko.
Délután a mama kitalálta, hogy vezessük körbe őket a környéken. Nekem persze fogalmam sem volt, milyen a ház körüli városrész, így a délután nehézkesen telt el, de szerencsére Kouyouval mindig feltaláltuk magunkat a kínos helyzetekben.
Mikor eljött az este, a szülők aludni tértek, majd mi is lefekvéshez készülődtünk.
-Én alszom a kanapén.- jeletettem ki suttogva a nappaliban.
-Ööö... rendben. De cserélhetünk is hogyha akarod.- ajánlotta fel a "vőlegényem".
-Nem kell, jó lesz itt.
-Ahogy gondolod.- zárta le a dolgot a fiú és a hálóba ment. Én is elhelyezdektem a kanapén, és igyekeztem gyorsan elaludni. Olyan hajnali egy lehetett, amikor Junko meglepett hangjára keltem.
-Kislányom! Te hogyhogy itt alszol?- ijedt meg- Csak nem történt valami?
-Jaj nem, dehogy...- hebegtem azonnal felkelve- Csak úgy gondoltuk, esetleg nem néznék jó szemmel, ha most együtt alszunk.- magyarázkodtam.
-Jaj, ugyan dehogy!- nevetett Junko- Ne beszélj butaságokat. Nyugodtan menj csak be Kouyouhoz.
A hangokra Uruha is felkelt, és álmosan tántorgott ki a hálóból.
-Mi van anya?- nyöszörögte a szemét dörzsölgetve.
-Nyugodtan aludjatok együtt, ne aggódjatok, minket nem zavar.- fordult a mama a fia felé.
-Anya, ezért keltettél fel?- nyavajgott a srác.
-Fiam, hamarosan egybe keltek, nem lehettek szégyenlősek a szülők előtt.- magyarázta Junko, és már vette is fel az ágynemümet, majd a hálószoba felé masírozott.- És különben is, hogy lesz így unokám?- mosolyodott el. Én csak döbbenten álltam a kanapé mellett, és tanácstalanul bámultam Uruhára.
-Mi lesz? Gyertek már!- kiabált ki Junko a szobából. Uruha intett a fejével hogy menjek, én vonakodtam, de nem mondhattam nemet Junkonak, így utána mentem a szobába.
-Jó éjt gyerekek.- csukta be maga után az ajtót a mama.
-Menjek ki?- kérdezett rá suttogva Uruha az ágy mellett állva.
-Nem kell!- vágtam rá- Feltűnő lenne. Jó lesz így, ha téged nem zavar.- a fiú csak bólintott, és bemászott az ágyba.
-Egy ujjal sem!- szögeztem le mielőtt én is befeküdtem volna. Kissé fusztrálva éreztem magam Uruha mellett fekve, de tűrnöm kellett.
Másnap reggel még a szülök előtt felkeltem, és reggelit készítettem. Tudtam hogy Junko elvárja ezt, így meghoztam az áldozatot. Ahogy a vendégek felkeltek, a mama örömmel vette tudomásul hogy meleg reggeli várja.Nemsokára Uruha is kivánszorgott a szobából, és meglepetten látta hogy főztem.
-Köszi!- súgta oda egy alkalmas pillanatban. Tudtam hogy hálás azért amit teszek, de nem volt könnyű eleget tenni kérésének.
Szerencsére a család két nap múlva hazautazott. Uruhával kivittük őket az állomásra, elbúcsúztunk, és visszaindultunk a fiú lakására. Én összepakoltam, és szóltam Uruhának, hogy most már én is megyek.
-Miki...- szólított meg a srác az ajtóban- Köszönök mindent, nem is tudom hogy háláljam meg.
-Nem kell. Vedd szivességnek.- mondtam, és kifordultam a folyosóra.
Délre már otthon is voltam, és megkönnyebülten ültem le a kanapára. Szinte már lehetetlennek tűnt hogy egyszer hazaérek, és nyugodtan, egyedül leszek itthon. Szerencsére aznap még dolgoznom sem kellett, így kipihenhettem magam. Délután váratlanul telefont kaptam, Kenji volt.
-Szia Miki, nem zavarlak?- kérdezte udvariasan.
-Nem, mondd csak.
-Csak azt szeretném kérdezni...- kezdte- hogy nem lenne-e kedved eljönni velem vacsorázni? Nem baj ha nem, de ha van kedved esetleg...
-Szívesen!- mentem bele.
Kenjivel aznap kellemes vacsorát töltöttünk el. Aranyos fiúnak tartottam, ez bármennyire is ellenkezett az elveimmel.

A következő néhány hétben nem történt semmi érdekes. Továbbra is bejártam dolgozni, még egy magazinban is megjelent rólunk cikk. Ezáltal az ügynökség egyre népszerűbb lett.
Egy délután azonban csengettek a lakásban. Én kíváncsian nyitottam ajtót, nem tudtam kire számítsak.
-Szia Miki!- láttam Aoi derűs arcát.
-Aoi!- lepődtem meg, és boldogan átöleltem a srácot- Gyere be! Mikor jöttél?
-Tegnap. Sokkal jobban vagyok.- kezdte majd elmesélte, hogy az elmúlt három hétben amíg távol volt, volt ideje gondolkodni és végre rendbe tette magában a dolgokat. Végre újra barátként gondolt rám, most már nem kellett tartanunk semmitől.
-Szeretném ha minden a régi lenne.- mondta végül, mire én mosolyogva bólintottam. Majd én is elmeséltem az utóbbi pár hét eseményeit. Aoi nem mondott semmit az Uruhával történtekre csak azt, hogy tegyem, ahogy jónak látom. Mikor Kenjit is említettem Aoi fellelkesült.
-Nah, végre egy normális fickó!
-Jaj, tudod hogy senki mellett nem állok le.- legyintettem.
-Pedig épp ideje lenne...
-Lehet...- gondolkodtam el- De az nem az én formám.- zártam le a témát, majd az ügynökség sikereiről, és a táncos show-ról kezdtem mesélni..
-Ó, és én épp ilyenkor nem vagyok itt! Egy ilyet kihagyni...!- bosszankodott, de elnevette magát.
-Nem vesztettél sokat.- vágtam rá- Lesz még ilyen.
Boldog voltam, hogy Aoijal végre minden rendben. Tudom hogy nagyon kellett már neki ez a pihenő, de most már megoldódtak a problémái.

Másnap egy ékszeres fotózást tartottunk, mikor a főnök kijött az irodából, és kihívta a jelenlévőket.
-Egy kis figyelmet kérek!- kezdte és tapsolt párat.- Szeretném bejelenteni hogy az ügynökség az utóbbi néhány hónap sikereinek megünneplésére partyt szervez.
Erre mindenki fellelkesült, az egyik lány, Ritsu, ujjongva fordult felém.
-Jaj, de jó! Miki, ugye te is jösz?

A party csak két hét múlva volt esedékes, de már mindenki izgatott volt. Közben a kiadónál is újra elkezdődtek a munkálatok, a fiúk több koncertet is szerveztek, ráadásúl újabb fotók kellettek.
-Egy magazin cikket ír rólunk, ehhez kellenek képek.- örvendezett Kai a telefonba- És szükség lenne rád is.
-Rendben. Majd a részleteket Nobukival megbeszélem.
Ahogy letettem, rögtön tárcsáztam is a managert és megbeszéltük a dolgot.
Két nap múlva került sor a fotózásra, reggel kezdtük, így előttünk állt az egész nap. Ahogy úgy kilenc körül beértem a stúdióba, egyből Kenji fogadott.
-Jó reggelt Miki!- mosolygott- Hoztam neked egy kis apróságot.- mondta, és átnyújtott egy dobozkát.
-Oh, köszönöm szépen.- vettem el tőle az ajándékot meglepődve.- De miért kapom? Nincs születésnapom.
-tudom, tudom! Csak köszönetképpen...- hebegte- A múltkori vacsoráért. Eddig még nem volt alkalmam átadni.
-Értem.- bólintottam.
-Nem nézed meg?- kérdezte óvatosan, mire én bontogatni kezdtema csomagot. Ahogy felnyitottam a pici dobozt, néhány darab bon-bon tárult a szemem elé.
-Nagyon kedves tőled, köszönöm.- hajoltam meg enyhén, és szóltam, hogy ha nem sietek, elkések.
normális esetben ha egy sráctól ajándékot kapok, vagy kidobom, vagy továbbadok rajta, bármi legyen is az. De most nem volt szívem ehhez. Kenji olyan kedves, nem bánthattam meg ilyesmivel. Mielőtt beléptem volna a stúdió öltözőjébe, bekaptam egy szem bon-bont, és csak utána indultam be.
A fotózás csak este ért véget, a stáb megköszönte a munkát, és mindannyian öltözni mentünk. Hazafelé indulva újra elővette a csokit, és végigkínáltam a bandát.
-Miki, ez drága cucc, honnan szedted?- kíváncsiskodott Kai, egy darabot majszolva a finomságból.
-Kaptam.- válaszoltam röviden.
-Ó!- lepődött meg Reita- Csak nem valami srác?
-Hm... Nem számít. Kenji, a biztonságiőr itt.- magyaráztam, mert aoin kívűl senki sem tudota mi a helyzet.

Másnapra még volt egy fotósorozat, ezért újból be kellett mennem a stúdióba. az ajtóban Kenji újabb, meglepetéssel fogadott, ezúttal zenei CD-ket kaptam.
-Említetted hogy szereted- fűzte hozzá szégyenlősen.- Gondoltam örülnél nekik.

-Fuh, ez komolyanmegven neked?!- jött lázba ruki ahogy a fotózás után felkapta a táskámból kucsúszott CD-ket.- Honnan van?
-Csak nem megint Kenji?- érdeklődött mosolyogva Aoi, ahogy a kabátját vette fel.
-De igen-
Nagyon kedvelhet téged.- örvendezett Kai, mire én csak megvontam a vállam.

A sors úgy hozta, hogy munka után Uruha vitt haza kocsival.
-Miki...- szólított meg vezetés közben- Ki ez a Kenji?
-A biztonságiőr a stúdiónál.- mondtam, miközben a távolba meredtem.
-Azt tudom!- vágta rá a srác- De nem úgy értettem Ő is egy újabb kiszemelt "áldozat"?
-Azt nem mondanám...- gondolkodtam el- Aranyos fiú.
Értem...- mondta beletörödően a gitáros- az is lehet hogy még lesz valami a dologból?
-Nem tudom... De nem szeretném bántani őt.
-Fura hogy ezt mondod.- jegyezte meg.
-Miért?- kérdeztem meglepetten.
-Hát csak mert... Általában csak szivatod a srácokatn em?- pillantott felém- Belemennél egy kapcsolatba?
-Igazad van, ki akarna járni egy ribanccal?- tettem fel a költői kérdést.
-Nem azért mondtam...
-Féltékeny vagy, vagy mi?- néztem Uruhára végül.
-Nem vagyok az.- motyogta- Csak szeretnék vigyázni rád.
-Vigyázni?- ismételtem- Hát tudd meg Uruha, hogy tudom magamra vigyázni. Elég nagylány vagyok már. Nem hinném hogy éppen Kenjitől kellene tartanom.
-Rendben! Rendben!- emelte följebb kicsit a hangját, jelezve ezzel hogy nem akarja folytatni a beszélgetést.
-Vagy talán nem tetszik hogy jóban vagyok Kenjivel?- folytattam mégis- Jobb volt mikor mindenkit hülyítettem, akivel csak találkoztam?!- kértem számon szinte kiabálva.
-Én nem azt mondtam!- folytatta ő is ingerülten, és tenyerével a kormányra csapott.
-Lehet úgy is, nekem teljesen mindegy. Úgy látom neked rosszabul esne, mint nekem.- mondtam és hazáig hozzá sem szóltam.

Uruha tényleg felbosszantott a hülyeségeivel, és úgy éreztem valamiért, hogy mindenáron be kell bizonyítanom neki, hogy nem kell vigyázni rám, egyedül is boldogulok. Ehhez éppen kapóra jött a Sadistic Girls party-ja, ahol sok kiszemelt áldozat gyűlt össze. A buli este kilenckor kezdődött, egy általáunk előadott tánccal. Ez sok srácot csalt oda hozzám, mind teljesen tűzbe jött a showtól. Nem kellett mást tennem, csak választanom egyet, a többi már jött magától.
Nem vártam sokáig, mire jött egy alkalmas "páciens".
-Nem innál velem valami hideget édes? Teljesen tűzbe jöttem tőled, le kell hűlnöm kicsit.- kérdezte a balfácán, és azt hitte hogy nagyon menő.
-Mit fizetsz?- löktem oda.
-Mit kérsz?
Miután rendeltünk két whiskyt a srác leült mellém a bárpulthoz és rákezdett.
-Jól táncolsz. Szívesen megnézném közelebbről is.- mosolygott perverzül.
-Legközelebb állj az első sorba...
-Nem úgy értettem édes.- mondta és egyik kezét a combomre tette- Fizetek én egy szobát.- ajánlotta fel.
"Itt az alkalom!" golndoltam, és szó nélkül vettem a cuccom, és a kijárat felé indultam.
A srác kocsival volt, így hamar odaértünk egy közeli love hotelbe. Az úton odafelé végig taperolt a kocsiban, de hagytam neki. A A szállóban egy feketére festett szobát választottam, nem volt olcsó, de nem én fizettem. Ahogy felmentünk lepakoltam, és a srác egyből rámvetette magát.
-Nah, táncolsz akkor nekem?- kérdezte, miközben már az övét kezdte kicsatolni.
-Nah persze, ne álmodozz!- vágtam rá elutasítóan.
-Jó, akkorm ennyi kell?- kérdezte, és a pénztárcája után kutatott a farzsebében.
-Nem kell a pénzed, rohadék!- mondtam és az ágyra dobtam, majd hagytam hogy leöltöztessen. Nem akartam semmivel örömet szerezni neki, egyszerűen csak le akartam vezetni a dühömet. Hagytam hogy pillanatokon belül belém hatoljon, mire ő hangosan fújtatni és nyögni kezdett. "Milyen undorító!" gondoltam magamban, de engedtem hogy folytassa. Gyors menet volt, a srás hamar elment, de én újra semmit sem éreztem. Ahogy felkeltünk az ágyról, rögtön öltözni kezdtem, és néhány perc múlva leléptem a hotelból.

Egy dolog járt csak a fejemben, hogy levezessem az Uruha iránt érzett dühömet. Annyira haragudtam rá a történtek miatt, és úgy éreztem, ezzel talán megmutathatom neki hogy tévedett, tudok magamra vigyázni, és azt teszem amit csak akarok! Nem is érdekelt hogy mennyi az idő, azonnal Kouyou lakására indultam. Az ajtónál állva habozás nélkül csengettem.
-Miki, hajnali kettő van, mit keresel itt?- nézett rám álmosan, mikor kinyitotta az ajtót.
-Na most örülsz?!- estem neki egyből.- Most már elhiszed hogy nem kell vigyáznod rám?!
-Mi? Mi történt? Nem értelek.- értetlenkedett.
-Hidd már el hogy azt csinálok amit akarok!- kiabáltam- Ha ahhoz van kedvem megdugatom magam az első jöttmenttel!
-Miki?- nézett rám kérdőn, és ijedten- Hol voltál? Mit műveltél?
Miután elmeséltem neki hogy mi történt,a srác szomorú tekintettel nézett rám.
-Nagyon sajnállak Miki. Te tényleg nem tudod hogy mit művelsz... Egyre szánalmasabb vagy...- suttogta beletörődően, és bezárta előttem az ajtót. Én csak álltam ott, és fejemben Uruha szavai visszhangoztak...



"Vágyódni a múlt után, ami darabokra esett
Tudtam hogy meg fog történni, akkor miért fáj?
Mennyit fog a szívemben visszhangozni a dal, mely a fülemben időzik?"

/the Gazette- Kare Uta/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://jrockfanfic.forumn.org
 
8.rész
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
J-Rock Fanfictions :: Gazette Fanficek :: Gazette :: Dear Oningyou-san-
Ugrás: