J-Rock Fanfictions

J-rock Fanficek
 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 9. rész

Go down 
SzerzőÜzenet
Admin
Admin


Hozzászólások száma : 22
Age : 27
Registration date : 2007. Sep. 09.

TémanyitásTárgy: 9. rész   Vas. Márc. 28, 2010 1:44 pm

9.rész

Egészen eddig a pillanatig biztos voltam benne hogy helyesen cselekszem, és hogy ezzel a tettemmel végre bizonyíthatok Uruhának. De most, ahogy láttam Kouyou elkeseredett tekintetét, rájöttem végre hogy mekkora hülye voltam. Hogy is gondolhattam hogy helyes amit tettem? Amint Uruha bezárta előttem az ajtót, nem volt mit tenni, elindultam haza. De csak egy pár lépést tettem, nem bírtam tovább menni. A lábaim nem bírtak tovább, elszállt belőlem minden erő, és térdre estem a folyosó közepén. Még mindig az Uruha szavai csengek a fülemben, és tudtam hogy teljesen igaza van. Már nem ismertem magamra, annyira szörnyen megváltoztam. Kouyou valószínűleg meghallotta a zajt ahogy elestem, és kinyitotta az ajtót. Elém lépett, és könyökömnél fogva felráncigált, és bekísért a lakásba. Leültetett a kanapéra, ő pedig helyet foglalt velem szemben a dohányzóasztalon. Én már rá sem mertem nézni, nem bírtam elviselni elkeseredett és szánakozó pillantását... de beláttam hogy ez teljesen jogos. Sokáig ültünk így egymással szemben, majd Uruha megelégelte a dolgot, és szó nélkül bement a szobájába. Én továbbra is csak ültem, és próbáltam megfejteni hogy mi zajlik most bennem. Ha valaki megkérdezi, nem tudtam volna normális indokot mondani, hogy miért tettem mindezt. Egyáltalán nem tudtam, hogy hogyan keveredtem ebbe az egészbe, és hogy miért volt olyan fontos bizonyítani Uruhának. Hiszen ő a barátom, jól ismer, és nincs szükség semmi ilyesmire. Talán minden Aoi-jal kezdődött... ott rontottam el hogy hagytam magam egy barátomnak. De most már felesleges a múlton rágódni, már nem tudok változtatni rajta. Csak azt tudtam, hogy valahol hatalmas hibát kővettem el...

Már világosodott amikor kinyitottam a szemem. A kanapén kuporogva teljesen elzsibbadtam, ezért óvatosan próbáltam kinyújtóztatni tagjaimat. Ahogy Uruha észrevette hogy ébredezem, a konyhában tevékenykedve odaszólt:
- Jobban vagy?
Én nem válaszoltam, csak bólintottam.
- Akkor egyedül is haza tudsz menni, ugye?
Tudtam hogy ez azt jelenti, hogy menjek haza, ezért összekaptam magam, és szó nélkül kisétáltam a lakásból. Odakint kora reggel, még mindig hűvös volt. Busz errefelé, ilyen korai órában nem nagyon járt, így kénytelen voltam hazagyalogolni. Olyan egy órát sétáltam, míg felértem a lakásomba, és addigra már teljesen átfagytam. A fogaim vacogtak, a kezeimet és a lábaimat már nem is éreztem. Gyorsan lepakoltam a cuccom, és egyből beültem egy kád jó forró vízbe. Azonnal éreztem ahogy testem kezd felolvadni, de még sokáig rázott a hideg. Végül már nem is kívülről, hanem belül remegtem...

" Egyre szánalmasabb vagy"- hallottam újra Uruha hangját visszhangozni ahogy a kádban gubbasztottam. Valóban igaza volt... tényleg szánalmas vagyok. És a legrosszabb az, hogy nem tudom hogy miért teszem ezt. Próbáltam választ találni a kérdésekre, de annyira összekuszálódtak bennem a dolgok, hogy nem tudtam gondolkodni. Csak ültem a kádban... a víz már teljesen kihűlt, majd rávettem magam hogy kimásszak, és lefeküdjek aludni. Próbáltam nem gondolni semmire, csak az alvásra koncentrálni.

Végre sikerült elaludni, és mikor felkeltem, már délután 6óra volt. Nagyon fáradt lehettem, ha ennyit bírtam aludni. A telefonomért nyúltam, ami abban a pillanatban újra megcsörrent.
- Na végre Miki!- hallottam Reita ideges hangját, de nem válaszoltam.- Már vagy ötvenszer hívtalak, mit csináltál?
- Aludtam...- motyogtam.
- Kai is volt már nálad. Nem hallottad hogy csenget? Halálra aggódtuk már magunkat.- én csak csendben tűrtem ahogy lecsesz, ami persze feltűnt Reinek- Minden rendben?
- Nem...- mormoltam válaszul, és csak kevés hiányzott hogy ne sírjam el magam.
- Mi történt?- ijedt meg a basszer, de mivel újból csak hallgattam, gyorsan rávágta- Felmegyek jó? Nemsokára ott vagyok.

Úgy fél óra múlva Reita megérkezett, és én lassan odavánszorogtam az ajtóhoz hogy kinyissam azt.
- Miki, minden rendben?- lepődött meg Reita ahogy belépett a lakásba. Válaszul csak megráztam a fejem.
- Nem kellett volna ma dolgoznod?- érdeklődött a fiú, miközben helyet foglalt a kanapén.
- De... valószínűleg igen...- vágtam rá.
- Mi történt Miki? Valami nagyon nincs rendben, ugye? Kicsit elhagytad magad mostanában, nem?
Csak megvontam a vállam. Majd hosszas hallgatás után végre elkezdtem.
- Történt valami... Amire nem vagyok büszke.- Reita kíváncsi tekintettel nézett rám, és én elmeséltem mindent.

- Értem...- bólintott Reita a történet végén és elgondolkodott.- Nem akarsz beszélni Uruhával?
- Látni sem akar... De még is értem. Már én sem merek tükörbe nézni.
- Ugyan már, ne fogd fel ilyen tragikusan. Ezt még meg lehet oldani valahogy.- próbált nyugtatni Reita, de ahogy szúrós tekintettel néztem rá, helyesbített- Na jó... talán nem olyan egyszerű a helyzet... Beszéljek Uruhával?
- Nem kell. Ne keveredj bele.- utasítottam vissza.
- Rendben. Akkor mit fogsz tenni?
- Ha tudnám...

Reita még maradt egy darabig, de aztán haza kellett mennie, mert már későre járt.
- Kérlek ne említsd ezt senkinek, jó?- kértem még mielőtt kilépett volna a lakásból.

Az elkövetkezendő pár napban teljesen elhagytam magam. A munkahelyemen beteget jelentettem, nem mozdultam ki a lakásból egy percre sem, nem ettem semmit, és nagyjából egész nap csak aludtam. Nem bírtam már tükörbe nézni, ahogy megpillantottam saját magam, egy undorító ribancot láttam, és a látvány elrettentett. Mi lett belőlem?

Talán egy hét telt el így, mikor Aoi felhívott.
- Miki, nem beszélhetnénk valamikor?
- Miért?- motyogtam.
- Inkább személyesen, jó?
- Rendben .- mentem bele a dologba.

A találkozót estére beszéltük meg, így muszáj volt kicsit összeszednem magam. Egy közeli bárba mentünk, de nekem nem volt kedvem metrózni, így inkább gyalog mentem. Ahhoz hogy eljussak a bárba a belváros felé kellett haladnom, így elmentem néhány üzlet és étterem mellett. Néha be-be pillantottam, és amikor épp csak egy pillanatig nem az útra figyeltem beleütköztem valakibe. Egy hölgy volt az, aki az ütközéstől elejtette táskáját.
- Elnézést!- hajoltam meg, és felvettem a táskát.
- Semmi baj.- mosolygott rám a hölgy, és átvette a holmit- Jól van kisasszony?- kérdezte kedvesen.
- Drágám, gyere, menjünk.- rángatta a hölgyet a barátja. Eddig nem is figyeltem hogy ki az, de mikor elindultak mellőlem, még gyorsan oldalra pillantottam, mert a hang ismerős volt.
- Uruha?- döbbentem meg, és nem jutottam levegőhöz.- Uruha!- kiáltottam utána, mire a srác csak hátratekintett, és továbbhaladtak.
Még sokáig álltam, és bámultam utánuk, nem bírtam tovább menni. Nem tudtam hogy dühös vagyok-e, csalódott, vagy szomorú. De kénytelen voltam összeszedni magam, mert Aoi várt rám a bárban. Nem volt szabad kimutatni az érzelmeimet Aoi előtt, minden erőmmel azon voltam hogy eltitkoljam azokat.

- Köszi hogy eljöttél.- mondta Aoi, ahogy leültem mellé.
- Szóval, mit nem akartál telefonon elmondani?- vágtam bele.
Aoi elfordította a fejét, és csukott szemmel nagy levegőt vett, majd remegő hangon kezdte.
- Szakítottam Rikával...- közölte.
-MI!? Hogyhogy?!- lepődtem meg. Amikor Aoi elutazott a szüleihez, végre sikerült kihevernie a történteket. Azóta ismerkedett meg Rikával. Én ugyan csak néhányszor találkoztam vele, de nagyon aranyos lánynak tűnt. Jól kijöttek egymással... de úgy tűnik valami mégsem volt rendben.
- El kellett utaznia Tokyo-ból. És azt mondta, nem akar távkapcsolatot.- motyogta Aoi, és a poharát bámulta.
- Értem.- mondtam együttérzően.
- Vége van...
- Sajnálom.
- Csak nem akartam most egyedül lenni.- nézett rám a srác, mire én bólintottam.

Az este folyamán többször is meghívtam Aoit egy-egy whisky-re, és éjfélre már eléggé a fejünkbe szállt a pia.
- Aoi, haza kellene mennünk, nem?- néztem a fiúra, mikor már láttam hogy sok lesz az estéből.
- Jól vagyok!- hebegte a gitáros, de tudtam hogy jobb ha megyünk. Hívtam egy taxit, és azzal Aoi lakása felé haladtunk. A taxiban ülve újból eszembe jutott Uruha és az a lány. Bár nem volt értelme töprengeni ezen, én mégis nagyon felidegesítettem magam, amire talán még a pia is rátett. Nem tudtam hogy Yuu tud-e erről, de nem akartam felemlegetni előtte. Hamarosan meg is érkeztünk a magas panellakás elé, és a lifttel a 12. emeletre mentünk. Mivel Aoi már nem volt túl jó állapotban, nekem kellett az ajtóhoz támogatnom, majd zsebéből kirántgatnom a lakáskulcsot.
Nem sokszor voltam eddig a srácnál, ezért mindig meglepődöm, modern, és ízléses lakásán. Yuu szülei elég jól keresnek, így természetesen fiúktól sem sajnálják a pénzt. Éppen ezért Aoi megengedhetett magának egy ilyen luxuslakást, de ő ezzel soha nem vágott fel. Óvatosan a fehér bőrkanapéhoz kísértem a fiút, és egy pohár vizet hoztam neki.
- Van még szaké a szekrényben!- mondta, és a tároló felé mutatott.- Tölts nyugodtan, ha kérsz.
Először csak megráztam a fejem, de amint újból eszembe jutott Uruha, arra vágytam hogy elfelejtsem, akár csak egy fél órára is. Tudtam hogy a szekétól semmi nem változik meg, de akkor is meg akartam feledkezni róla egy kicsit.

Nem sok kellett már ahhoz hogy a pia mégjobban a hatása alá kerítsen minket. Nem voltunk teljesen részegek, én mindenre emlékszem, de jobb lenne ha nem tudnám mi történt.
Aoi is kétségbe volt esve Rika miatt, és én is Uruha miatt... Hírtelen történt, és akkor úgy gondoltam ettől majd jobb lesz. Aoi újra közeledni kezdett, én pedig a pillanat hevében, és a düh hatására nem utasítottam vissza. A kanapén ülve fölém hajolt, megcsókolt, majd lassan vetkőztetni kezdett.
- Aoi, ezt nem kellene...- próbáltam mégis ellenkezni.
- Ugyan, úgy sem fogunk rá emlékezni.
Te lehet hogy nem, de én biztos voltam benne hogy tudni fogom mi történt... Ám az ellenállásom mégsem tartott sokáig, mikor elkezdtem újra érezni a szaké hatását, egész testem lezsibbadt, és az agyam kikapcsolt.
Ahogy Aoi fölém hajolt a kanapén fekve, apró csókokat lehelt rám, melyekben éreztem az alkohol ízét. Ekkor már nem voltam képes eldönteni hogy mi a helyes és mi nem, minden jött magától. Lassan gombolni kezdtem Aoi ingjét, és egy pillanat múlva megszabadítottam tőle. Erre válaszul ő is levette rólam a rövid kis ruhát, majd hamarosan már mindketten meztelenek voltunk. Éreztem bőrömön a srác forró leheletét, de ekkorra már nem is nagyon tudtam felfogni hogy mi történik. Testemet hideg ujjai szántották végig, de ezt a zsibbadás miatt már alig éreztem. Néhány pillanat múlva Aoi belém hatolt, de ekkor szemem előtt minden elhomályosult, és szédülni kezdtem. A szoba forgott körülöttem, és Yuu egyre erősebb lökéseinek hatására az alkohol feltódult a fejembe és szinte szétfeszítette a koponyámat. Aoi talán észrevette hogy szemem egyre zavarosabb, de nem törődött vele. Ahogy felpillantottam rá, csak foltként láttam arcát, sohajai pedig hangosan zörögtek fejemben. Mire a testem már majdnem teljesen érzéketlenné vált, Aoi végre elment, és éreztem hogy kicsúszik belőlem. Ekkorra én már alig éltem, szinte már azt sem tudtam hol vagyok. Ahogy a srác észrevette hogy öntudatlanul tekintek körbe, megkérdezte:
- Jól vagy Miki?
- Nem...- motyogtam, miközben mindkét tenyeremet arcomra tettem - Kúrvára nem...
- Hozzak vizet?- válaszul csak nyögtem egyet, mire Aoi felkapta alsóját, és a konyha felé próbált tántorogni. Feje még mindig kóválygott, ezért eltartott néhány pillanatig mire el tudott indulni a konyha felé. Gyorsan lehúztam a vizet, letettem a poharat, és rögtön az asztalon lévő szakésüvegért nyúltam. Miután néhányat kortyoltam belőle átadtam az üveget Aoinak, majd felültem a kanapén, és magamra terítettem egy ottlévő plédet. Becsuktam a szememet, és vártam, míg az alkohol újra érezteti hatását. Néhány pillanat múlva ajkaim teljesen elzsibbadtak, szemhéjaim elnehezedtek, újra szédülni kezdtem.
- Uruha, utállak!- csúszott ki számon alig érthetően, mert ekkorra már nehezen tudtam beszélni.
- Mi?- nézett rám Aoi, és várta hogy válaszoljak.
- Utállak, hallod?!- kiabáltam, mire Yuu csak értetlenül bámult.
A düh valamiért újra elhatalmasodott rajtam, talán épp a szaké hatására. Nem tudom megmondani hogy miért, de ekkor egy hírtelen mozdulattal Aoira vetettem magam, ledöntöttem a kanapéra, és rámásztam. Ő persze nem ellenkezett, csak lehúzta rólam a plédet, és erősebben magára húzott. Miközben hevesen Yuu-t csókolgattam, egyrecsak az járt a fejemben, "Utállak Uruha!" Akaratlanul is Uruhát képzeltem Aoi helyébe, és minden vágyam az volt hogy bántsam őt... Az agyam teljesen kikapcsolt, lezsibbadt, és ugyanazt kezdtem művelni, mint azokkal a srácokkal szoktam, akiket csak úgy összeszedek egy bárban.
Körmeimet mélyen a gitáros bőrébe mélyesztettem, nyakát pedig erősen harapdáltam, amit ő nagyon is élvezett. De ekkor én váratlanul feleszméltem, és azonnal ellöktem magamtól a srácot. Ő csak értetlenül bámult rám, és nem értette mi lett velem hírtelen.
- Most meg mi a fasz van?!- rivallt rám ingerülten, és vissza próbált rángatni.
-HAGYJ BÉKÉN!!- sikoltottam el magam, és a plédet újra magamra rántva felugrottam a kanapéról. Aoi még megpróbált utánam kapni, de a szaké hatása még mindig érződött mozdulatain, így nem ért el. Én menekülni akartam, ezért kihúztam az erkély üveg tolóajtaját, és kimentem. Odakinn elég hideg volt már hajnal 4-kor, főleg így meztelenül. Hátamat a hideg üvegkorlátnak döntöttem, és csak néztem a város fényeit. Mégis mi a fenét művelek? Mi lett belőlem?
Reggel arra keltem, hogy a kanapén ülök, Aoi pedig egy újabb takarót terít rám. Lassan felnyitottam a szemem, és láttam hogy odakinn már világos van. Ekkor kezdtem csak érezni, hogy rettenetesen fázom. Hírtelen erősen remegni kezdtem, és a hideg egész testemen végigfutott. A végtagjaim teljesen átfagytak, az ujjaim már lilák voltak, hideg légcsövemnek pedig már szinte fájt a levegővétel.
- Mégis mi a francot képzeltél?- állt meg előttem Aoi, ahogy meglátta hogy felkeltem.- Miből gondoltad hogy jobb lesz, ha kiülsz megfagyni?- egy darabig még várt a válaszra, de mivel hallgattam, továbbállt- Idióta...- motyogta még.
Néhány pillanat múlva egy csésze forró teával jött vissza, és leült mellém. Én pár percig csak élveztem a bögréből kiáramló forró gőzt, csak aztán kortyoltam bele. Éreztem ahogy az ital végigfolyik nyelőcsövemen, és felolvasztja azt.
- Emlékszel... valamire?- kézdeztem a reszketéstől tagoltam, két korty között.
- Igen...- mormogta Yuu maga elé bámulva, mire én csak bólintottam.- De bár ne tenném...
- Sajnálom...- motyogtam rá sem nézve.
-NE SAJNÁLD!-ordított rám hírtelen, és a szemembe nézett.- Egy ribanc vagy Miki! Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de így van. Mi lett belőled?- nem tudtam válaszolni, csak mélyen hallgattam .- Öltőzz fel, és takarodj.- dobta elém Aoi a ruháimat, és bement a fürdőszobába.

Borzasztóan fájt amit Yuu mondott, de be kellett ismernem hogy valóban igaza volt. Tényleg szörnyű dolgokat műveltem... Lassan minden kezd szétesni körülöttem, és lassan én is megszűnök... Mindent elveszítek... Mindent ami fontos...


"Aggódom, hogy elveszítek valamit, valamiért amit újra akartam… kibírhatatlan
Fáj, fáj, fáj, fáj, fáj, ez nem te vagy
Fáj, fáj, fáj, fáj, fáj, ez még mindig nem te vagy…"
/the GazettE- Toguro/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://jrockfanfic.forumn.org
 
9. rész
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
J-Rock Fanfictions :: Gazette Fanficek :: Gazette :: Dear Oningyou-san-
Ugrás: