J-Rock Fanfictions

J-rock Fanficek
 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 12.rész

Go down 
SzerzőÜzenet
Admin
Admin


Hozzászólások száma : 22
Age : 27
Registration date : 2007. Sep. 09.

TémanyitásTárgy: 12.rész   Kedd Jún. 01, 2010 3:46 pm

12. rész

Éppen ez volt az amitől féltem… Talán várhattam volna még ezzel a találkozással, de valószínűleg akkor is ez történt volna. Nem tudtam, hogy Uruha valóban dühös volt-e rám, vagy csak nem tudta kezelni azt az érzést, hogy hiányoztam neki. Természetesen ezek után egyáltalán nem volt kedvem újra találkozni a bandával. Többször is hívtak, hogy menjünk el valahová együtt, de mindannyiszor visszautasítottam. Nem akartam Uruhával találkozni, de azt sem, hogy kihagyjuk a találkozóból. Így jobbnak láttam, ha inkább én leszek az aki nem megy velük.

Majdnem két hét telt el mikor Kai feljött hozzám, és megbeszéltük a dolgokat. Sokat meséltem neki az eltelt fél évről, ő pedig türelmesen végighallgatott. Majd áttért a legutóbb történtekre:
- Nem szeretnéd ezt megbeszélni Kouyouval?
- Szerintem nincs mit megbeszélni ezen.- mondtam beletörődően- Ha még mindig ezt gondolja rólam, hiába mondok neki bármit…
- Ugyan Miki, tudod hogy milyen. Elég fafejű tud lenni néha.- magyarázta Kai.
- Tudom… De én ennél többet nem tehetek. Ha nem akar látni, akkor nem tudok mit csinálni. Esélyt sem ad hogy megváltoztassam a véleményét.
- Jobb lenne ha várnál még egy kicsit.- javasolta Kai- Talán átgondolja a helyzetet.

Megfogadtam Kai tanácsát, és vártam…



Eltelt egy hét, de nem történt semmi. Én szerettem volna megbeszélni végre a dolgokat Uruhával, de féltem a reakciójától. Egy nap azonban telefont kaptam, Kai volt.
- Miki, arra gondoltam, hogy jó lenne kimozdulni valahová, nem? Elmehetnénk egy kávézóba.- ajánlotta fel.
Beleegyeztem, és megbeszéltük a helyszínt, időpontot. Végül is, mostanában nem megyek velük sehová, éppen Uruha miatt.
Délután elindultam a megbeszélt helyre, és a bejárat előtt felhívtam Kait, hogy itt van-e már.
- Persze, persze, gyere csak be, az ablak mellett ülök.
Miután a dobos elmagyarázta hogy hol találom, bementem, és egyből az ablakokhoz indultam, de hírtelen sehol sem láttam Kait. Aztán mégiscsak észrevettem egy ismerős alakot, de az arcát egy nagy növény kitakarta.
- Kai!- kiáltottam oda a fiúhoz, de ahogy odaértem kellemetlen meglepetés fogadott.
- Uruha?! Te mit keresel itt? És hol van Kai?- lepődtem meg.
- Ezt én is kérdezhetném.- mondta a srác is ahogy megdöbbent tekintettel rámnézett. – Akkor jobb lesz ha megyek.- mondta aztán, és felállt az asztaltól.- Várd meg Kait, vagy valami…- motyogta még, és elhaladt mellettem.
- Uruha.- fogtam meg ingje szélét, és visszarántottam.- Nem gondolod hogy nekünk is lenne mit megbeszélnünk?
- Mégis mit?- mondta flegmán, mintha nem tudná hogy miről beszélek.
- Mit gondolsz? Azt hiszem van néhány dolog amit tisztáznunk kellene a múltkorival kapcsolatban.- vezettem rá a témára.
- Miki, én azt hiszem, világosan elmondtam a véleményem.- mondta, és azt hitte, ezzel vége.
- Én meg azt hiszem, nem vagy tisztában néhány dologgal.- vágtam vissza gyorsan. Nem hagyhattam hogy ilyen hamar befejezze ezt a beszélgetést.
- Rendben, hallgatlak .- adta be végül a derekát a srác.
- Megváltoztam Uruha.- kezdtem, de a fiú elhúzta a száját, és szemeit forgatta.- Csak hallgass végig!- rivalltam rá. – Éppen ezért mentem el Nagoyába. Szerettem volna tisztázni a dolgokat magamban. Már nem bírtam tovább elviselni ami velem történik, és muszáj volt változtatnom. Sokáig küzdöttem saját magammal, mire sikerült mindennel megbékélnem. Csak annyit kérek, hogy adj egy esélyt, arra hogy…

És megcsókolt…

Hírtelen jött és váratlanul. Mi ez? Mit művel? Csak ennyi lenne az egész? Egy csók, és minden el van rendezve? Vagy erre várt egy fél évet?
- Mit művelsz?- kértem számon feszülten amint elengedett.
- Nem hiszek neked.- jelentette ki.
- Mit akarsz, mit tegyek?!- kezdtem kiabálni.- Mégis hogy bizonyítsam be hogy megváltoztam?! Esélyt sem adsz rá!
- Látod, ezért nem hiszek neked. Miért akarod ilyen görcsösen bebizonyítani nekem hogy megváltoztál? Ha ezt szavakkal kell bizonygatni, akkor az már régen rossz…- mondta és közben mélyen a szemembe nézett.- Bármit is teszel ellene, a szíved mélyén mindig az a szajha maradsz, ezt fogadd el.
Ezt már nem tűrhettem tovább, nem tudtam magam visszafogni, és a következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy tenyerem az arcán csattant. Basszus, megütöttem, futott át az agyamon.
- Te mi a francot képzelsz!? Bazdmeg, kúrvára nem beszélhetsz így velem!- keltem ki magamból. –Tudod ki akar ezek után valamit is tőled? Látni sem akarlak, felejtsük el egymást.- kiabáltam, azzal fogtam a cuccom, és kirohantam a kávézóból.

Lehet, hogy ezt nem kellett volna mondanom. Bármilyen nehéz is volt beismerni magamnak, de nem voltam képes elfelejteni Uruhát. Nemsokkal azután hogy kiléptem az ajtón, a telefonom rezgését éreztem. Előkaptam, és láttam hogy Kai keres. Egy pillanatig csak bámultam a kijelzőt, majd hírtelen földhözvágtam a készüléket, és sírni kezdtem. Minden szenvedés amit az utóbbi fél évben elviseltem ezért volt, és most mégsincs semmi értelme. Én minden megtettem azért hogy változtassak az életemen, de ez sem volt elég? Végre megbékéltem magammal, erre most jön ez az idióta, és minden elront egy szóval. Uruha miért vagy ekkora marha?!

Sokáig tartott mire összeszedtem magam és hazaindultam. Este megint ugyanolyan szörnyen éreztem magam mint fél évvel ezelőtt. Valóban egy ilyen szörnyű alak lennék, aki képtelen változtatni?

Néhány nap múlva, miután hazaértem a munkából, Aoi hívott fel, és érdeklődött hogy mi van velem. Nem szerettem volna, ha a srácok is tudják, hogy mi folyik most körülöttem, volt elég bajuk emellett is.
- És mi van Uruhával?- de Aoi mégis rákérdezett, és én nem hazudhattam.

- Miki, ez így nagyon nincs rendben. Azzal hogy soha többé nem találkoztok, nincs lerendezve semmi, ugye tudod?- magyarázta a srác.
- Tudom, de már nem tudom mit tehetnék.
Aoi ugyancsak azt tanácsolta mint Kai néhány hete: várjak, majd beszéljek Uruhával, újból.

Én pedig vártam…

És vártam…

Eltelt még egy hét, és úgy gondoltam, ennyinek elégnek kell lennie, hogy Uruha átgondolja a helyzetet. Már ha egyáltalán foglalkozik ezzel… De mivel engem nagyon is aggasztott a dolog, erőt vettem magamon, és egy nap felmentem hozzá.

Az ajtaja előtt állva nagy levegőt vettem, és bekopogtam. Lelkileg már felkészültem hogy újra ordibálni fog, és leribancoz, de most nem akartam elmenekülni. Mindenképp meg akartam beszélni vele a dolgot, csak így lehetett lerendezni ezt. Az sem baj ha többé nem akar látni, de ez így nem jó…
Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó, és Kouyou meglepett arcát láttam magam előtt.
- Zavarok?- kérdeztem kissé remegő hangon.
- Nem.- mondta érzéketlen hangon.
- Beszélni szeretnék veled. – mondtam határozottan.
- Ugyan miről?- kérdezte közönyösen, mint akit nem is érdekel a helyzet.
- Szerintem te is látod, hogy a dolgok nem maradhatnak így.- kezdtem.
- Miki, szerintem ezt már túltárgyaltuk.- mondta, mintha ezzel minden el volna rendezve.
- Lehet hogy neked ez így megfelel, de én nem azért küzdöttem fél évi, hogy te most gyere, és minden egy csapásra lerombolj.
- Reméltem hogy fél év alatt van időd túltenni magad ezen… rajtam.- mondta zavartan.
- Hát, úgy néz ki mégsem sikerült…- motyogtam, majd hosszú szünet következet.- Nem szeretnél elölről kezdeni mindent?- kérdeztem végül, magam sem tudom miért. Rossz volt bevallani, de rájöttem, hogy a fél év alatt mindent Uruha miatt tettem…
Mivel nem válaszolt félve emeltem rá tekintetem, de láttam hogy ő is zavarban van. Egy pillanatig csak némán néztünk egymásra, majd lassan felemelte jobb kezét. Ekkor láttam meg…

Gyűrű volt az ujján… Egy sima, egyszerű aranygyűrű. Létezik…? Uruha jegyben jár?
- Akkor… Már elkéstem, ugye?- kérdeztem megdöbbenve, és elkeseredve.
- Sajnálom Miki.- motyogta ő is.
- Édesem, mi az?- jelent meg a srác mögött a menyasszony. Ahogy a lány átölelte Kouyout, felismertem azt a nőt, akivel utoljára láttam a gitárost.
- Semmi…- válaszolta Uruha halkan, és bezárta előttem az ajtót.
Én sokáig álltam még ott, a döbbenettől, és a szomorúságtól mozdulni sem bírtam. Hogy lehet ez? Ilyen biztosan nem történhet meg. Csak álltam, és bizonygattam magamban, hogy ez lehetetlen. Most már tényleg nincs semmi remény…

Nem tudtam hogy mi lesz ezután. Persze ettől most nem áll meg az élet, de nagyon nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy Uruhának felesége lesz. Vajon miért jegyezte el? Tényleg szereti?

Az idő lassan telt…
A rengeteg negatívum mellett, ami mostanában történt velem, legalább a munkámban sikeres voltam. Yuuki úgy vélte, most már eleget tudok ahhoz, hogy néhány kisebb fotózáson dolgozzak, persze csak vele együtt. Ennek én nagyon örültem, de a gondolat, hogy végleg elveszíthetem Uruhát, mindig ott lebegett a fejem felett.

De nem csak nekem ment jól a munka. A bandának egyre több rajongója lett, sok koncertre hívták őket, és már egy kisebb turnét is terveztek Japánban. Ennek örömére rendeztek egy vacsorát, amire persze én is hivatalos voltam. Nem tehettem meg hogy nem megyek el, hiszen ez mégiscsak egy nagy esemény a banda életében.
Aznap este szépen felölöztem, az alkalomhoz illően, és mindenféle haragomat félretéve igyekeztem a kijelölt étterembe. Bent hamar megtaláltam a lefoglalt asztalt, Kenji, Nobuki, Aoi és Reita már ott voltak. Én Aoi mellé ültem, majd lassanként a többiek is megérkeztek. Eleinte minden rendben volt, majd megjelent Uruha és a menyasszonya. Velem szemben foglaltak helyet.
- Kouyou, be sem mutatsz?- nézett a lány a gitárosra.
- Jah, bocs.- motyogta a srác unottan- Riho, ő itt Mikiko.
- Örülök a szerencsének.- hajolt meg a lány.
- Úgyszintén…- sziszegtem és én is üdvözöltem.

A srácok egész este felszabadultan beszélgettek, csak én éreztem magam kényelmetlenül. Az este folyamán azonban valahogy Uruhára és Rihora terelődött a szó.
- Mikiko, láttad már a gyűrűm?- kérdezte a lány, és felém tartotta kezét. Nem volt benne semmi rosszindulat, de gondolom nem tudta ki vagyok.
- Nagyon szép…- hebegtem, és alig vártam hogy ejtsük a témát.
- Mikor tartjátok az esküvőt?- kérdezte Nobuki kíváncsian.
- Még nem tudjuk pontosan, de szeretnénk minél előbb.- magyarázta Riho, és közben egyrecsak a gyűrűjét nézegette.- El sem hiszitek mennyire csodálatos hogy férjhez megyek.
- Mikor kérted meg a kezét Uruha?- érdeklődött Kenji.
- Nem tudom… nemrég.- válaszolta zavartan a srác, látszott rajta hogy nem akar erről beszélni.
- Két hete!- vágta rá mosolyogva Riho.- Olyan romantikus volt. Kouyou megvette nekem az a gyűrűt amit már régen kinéztem. Drága volt, gyémánt van benne.- mesélte, és közben folyamatosan a gyűrűt forgatta- Kouyou szülei nagyon örültek, azt hitték hogy a fiúk már soha nem házasodik meg.- nevetett.
- Elég már!- emelte fel hangját Uruha, mire mindannyian meglepődtünk.- Ez nem az ő dolguk. Ez egy házasság, nem kell vele dicsekedni.- mondta, és tovább folytatta a vacsorát. Ezután kínos csönd szállt a társaságra. Néha-néha egy-egy mondat szakította meg azt, de a jó hangulat valahogy eltűnt. Éjfél előtt aztán Aoi bejelentette hogy nem maradhat tovább, majd lassan mindenki kezdett elszállingózni.
- Nem megyünk még el valahová Kouyou?- kérdezte Riho vőlegényét, miközben a cuccát szedte össze.
- Nem.- hallottam a rövid választ.- Fáradt vagyok. Elég volt mára.- láttam Uruhán hogy rossz kedve van, de nem a fáradtságtól.

Persze nagyon bántott hogy Uruha el fogja venni Rihot, de nem tehettem ellene semmit. Nem tudtam hogy azért teszi-e mert valóban szereti, vagy mert felejteni akar. Bármi is legyen a válasz, nekem muszáj volt továbblépnem ezen. Erre pedig a legjobb mód a munkába temetkezés volt. Igyekeztem minél többet a stúdióban lenni és a fotókkal foglalkozni. Végre Yuuki is adott nekem önálló munkákat, így már egyedül is mehettem dolgozni.

Ahogy teltek a napok, lassan a srácok turnéja is megkezdődött. Ha Uruha nem is, de a többiek mindenképp ragaszkodtak hozzá, hogy feltétlenül legyek ott a koncerteken.
- Miki, ha már egy fél évet kihagytál, most muszáj bepótolnod!- mondták mindig barátaim.
Én természetesen szívesen fogadtam a meghívásokat, és igyekeztem eltekinteni az Uruhával való viszonyomtól, és csak a zenére figyelni.
Egy nap úgy esett, hogy épp egy, már jól ismert klubban léptek fel a srácok, Tokyoban. Most valahogy nem volt kedvem a tömegben nyomorogni, így csak a bárpultnál foglaltam helyet. A kilátás innen is remek volt, és még az emberáradattól sem kellett tartanom. A koncert már bőven ment, én pedig teljesen átéltem a zenét, mikor hátulról valaki leszólított.
- Nah nézd már, kit látnak szemeim?- a zajban alig hallottam mit mond az illető.- Csak nem a hírhedt Mikiko az, újra?- hátranéztem, de nem ismertem fel elsőre a fickót. Látta tekintetemen hogy nem vagyok képbe, erre közölte, hogy egyszer volt olyan szerencséje, hogy felvihetett egy love hotelbe.
- Nem emlékszem.- tettem hozzá közönyösen.
- Hát persze hogy nem emlékszel… annyi kuncsaft között…- mondta és leült mellém- Pedig felejthetetlen volt a számomra.- erre csak megvontam a vállam, és visszafordultam a színpad felé.
- Kedvem lenne megismételni.- lökte oda kicsit később a srác, de úgy tettem mintha meg sem hallanám.
-KEDVEM LENNE MEGISMÉTELNI!!- hajolt a fülemhez hangosan kiabálva, mire én csak elhúzódtam.
- Nah mi az, már nem is foglalkozol ilyen csórókkal mint én?- kérdezte, és ujjaival végigsimított a nyakamon.- Gazdagabb prédákra vadászol, ugye?
-TAKARODJ MÁR!- kiáltottam rá, és ellöktem magamtól, mire ő csak értetlenül nézett rám.
- Na, ne csináld már! Látom a szemedben hogy akarsz engem.- mondta és kétségbeesetten próbált magához ráncigálni.
Én persze nem akartam tőle semmit, de már nem is akarhattam… Annak már vége van, soha többé nem leszek olyan, mint régen. Az első percben az Uruha iránt érzett düh miatt talán átfutott az agyamon hogy mi lenne ha mégis, de végül sikerült legyőznöm ezt az érzést.
Miután nagy nehézségek árán sikerült levakarnom magamról azt az alakot, jobbnak láttam ha inkább elvegyülök a tömegben. Ezután a kis incidens után kicsit bepánikoltam, nehogy még valaki felismerjen, de szerencsére a koncert végéig már nem történt semmi.
- Mit akart tőled az a faszi ott a bárpultnál?- kérdezte Ruki miután kijöttünk a hátsó bejáraton.
- Seggfej volt…- vágtam rá gyorsan- Fel akart vinni egy love hotelba. Szerinte a legutóbb nagyon jó volt…- motyogtam halkan, mert nem akartam hogy Uruha hallja.
- De nem mentél!?- kérdezte Ruki ijedten, hatalmas szemekkel rámnézve.
- Hülye, szerinted hogy ment volna, ha itt van?!- vágta hátba Reita az énekest.
Ahogy a kocsi felé haladtam a bandával, valaki hátulról megfogta a csuklóm és visszarántott.
- Most meg mit akarsz ezzel?!- láttam Uruha dühös arcát.
- Mivel?- értetlenkedtem.
- Ez volt a „bizonyítás”?- gúnyolódott a srác- Mert ha igen, akkor nem jött be.
- Neked meg mi bajod van?!- háborodtam fel.
-NEKED mi bajod van? Miért akarsz még mindig bizonyítani nekem?
- Uruha, hagyd már ezt! Azt hiszed körülötted forog a világ?! Eszemben sincs bizonyítani neked! Ha ennyire hülye vagy hogy magadtól nem hiszel nekem, akkor nagyon tudlak sajnálni!- kiabáltam vele, mert elegem volt már a hülyeségéből.- Tudod mit? Felejtsük el ezt az egészet! Hagyjuk békén egymást, és akkor nem akarok majd „görcsösen bizonyítani neked”.- mondtam közönyösen, majd sarkon fordultam és otthagytam.
- És bazd meg Uruha!- fordultam még vissza, mert ez még nyomta a lelkem. Igyekeztem visszafojtani az érzelmeim, legalább amíg kiérek a parkolóból. Már az sem érdekelt, hogy a srácok látták-e mi történt, és hogy mit gondolhatnak. Csak azon járt az eszem, hogy Uruha hogy lehet ekkora idióta. Vajon direkt csinálja? Mi van ha így akarja letesztelni az érzelmeimet?

De az események ellenére sem engedhettem meg magamnak, hogy újra magamba zuhanjak. Muszáj volt továbblépnem…

Nem telt bele két nap sem, hogy Kai felhívjon, és a múltkori események miatt érdeklődjön.
- Sajnálom hogy látnotok kellett. Nem így terveztem. -motyogtam a telefonba.
- Ugyan Miki, nekünk kellene bocsánatot kérnünk.- erre meglepődtem. Vajon mire gondol?- Sajnálom hogy egy ilyen hülye ember… miattunk ismerted meg, sajnálom.- hebegte.
- Kai, ne mondj ilyet! Nem ti tehettek róla, hogy így hozta a sors. Ezen ne rágódj.- nyugtatgattam szegényt- Ez így alakult, de nem a ti hibátok.
- Különben…- kezdett bele újból valamibe a dobos- Remélem tudod hogy Uruha… hogy nem véletlenül ilyen ideges miattad.
- Ezt most nem értem.- furcsálltam a kijelentését. Szerintem egyértelmű volt hogy miért utál Kouyou.
- Nagyon is érdekli hogy mi történik veled, még akkor is ha a büszkesége nem engedi hogy kimutassa ezt.- magyarázta Kai, de nem tudtam hogy merjem-e elhinni a feltételezését. Hallgattam.
- Tudom hogy furcsán hangzik.- mondta Kai kis szünet után- De csak gondolj bele…

Lehet hogy Kai tényleg nem beszél félre? Talán Uruha csak így leplezi a valódi érzelmeit? Nem tudtam hogy megéri-e még ezen gondolkodnom. Uruha annyiszor megalázott már amióta hazajöttem, hogy felesleges volt törődnöm vele.
Talán tényleg jobb ha továbblépek… Felejtsem el? Ez lenne a helyes?

„Szánalmasan sírok minden éjjel
A fájdalom miatt, mert próbállak elfelejteni.
De még mindig rád gondolok.
Magányos vagyok…”

„Túl sokat gondolkodom ezen, ugye?
De kérlek, ne törölj ki a szívedből.”

/the GazettE- Shichigatsu Youka/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://jrockfanfic.forumn.org
 
12.rész
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
J-Rock Fanfictions :: Gazette Fanficek :: Gazette :: Dear Oningyou-san-
Ugrás: